Leszopott egy haver

Sajnos manapság nagyon nehéz egy biszex/meleg pasinak férfit találni!
Az az utcán mégse szólíthatsz le senkit, ahogy egy buliban sem mivel nem tudod ki vevő rá ki nem és amúgy se dicsekszik ezzel az emberek zöme.
Nos nekem ebből az állapotból a netes párkapcsolat keresés jelentette volna a kiutat.
De ez itt csak újabb és talán nagyobb problémákhoz vezet.
Ott kezdődik hogy ésszerű távolságra ellenkező beállitottságú hasonló korú pasit találni alapból nehéz, de hogy az még normális is legyen!
Na ez a lehetetlen!
A netes randi oldalak 90% már nem azért működik amiért kitalálták, mivel az emberek zöme nem kapcsolatot keres hanem dugni akar fűvel fával vagy hazudozik össze-vissza.
Nagyon sokat keresgéltem és nagyon sok emberrel beszélgettem az évek alatt.
Volt hogy két nap beszélgetés után a találkozón a 23 éves srác 60 körüli volt…
Egyedül azt nem értettem soha, hogy mi értelme hazudni? Úgyis kiderül a találkozón!
A másik fele meg az, hogy mindenki olyan türelmetlen. Oké, hogy szeretne mindenki egy kis szexet, de nem kurva vagyok, akit első napon hanyatt lehet dönteni!
Szerintem természetes az, hogy az ember meg akarja ismerni a partnerét jobban.
Na de persze én se vagyok semmi jónak elrontója! 😉
Egyszer a kedvenc fórumomon lógtam éppen bújtam a topikokat hátha találok valami érdekeset, amikor megemlítették azt a régi topikot, ahol először keresgéltem.
Elgondolkoztam hisz tudtam, hogy nagyrészt csak olyanok járnak oda akik most rögtön azonnal pasit akarnak a faszuk hegyére vagy a seggükbe és már görgettem volna tovább, amikor belém nyilalt.
Mi bajom lehet ha belenézek?
Na el is kezdtem görgetni lefelé de csak a szokásos itt délután szopás ott holnap szex..
Hát én nem ezt keresem de azért csak görgettem tovább lefelé reménykedve, amikor megláttam egy hosszabb hozzászólást!
Így szólt:
“ Nagyon régóta keresgélek de hiába, viszont nem akarom feladni.
Pest és Heves megyében Hatvan vonzás körzetében keresek tartós szex barátot max. 30 éves korig.
Én 24 vagyok 186 magas 68 kg.
Külső nem lényeg mindenki olyan amilyen!
Ne ma akarj találkozni velem és ne is ma akarj megdugni!
Lehetőleg ne 2 szavas e-mailt írj!”

Na gondolhatjátok a sok üres semmitmondó szöveg mellett végre egy ember, aki nem csak egy szexet akar. Most azonnal rá is írtam egy jó hosszú e-mail formájában.
Rögtön jött a válasz és elkezdtünk ismerkedni.
Nagyon meglepett, hogy más is van, akinek hasonló nézetei vannak, mint nekem.
Tehát fontos neki, hogy kivel kalandozgat, kinek a szájába adja a rúdját.
Hihetetlennek tűnik, de 3 hétig csak neten beszélgettünk, mire lebeszéltünk 1 találkozót.
És mint kiderült nagyon megérte!
Már-már szinte mindent tudtunk egymásról, amit egy barátról tudni érdemes, mikor nekivágtam hogy Hatvanban találkozzunk!
Pont olyan volt amilyennek leírta magát!
Velem szemben állt Józsi egy 25 éves, magas, vékony srác, aki 3 hete csak arra várt, hogy megismerjük egymást! Kéz fogás után rögtön kocsiba pattantunk és kimentünk a Zagyva partra sétálni és beszélgetni!
Teljesen más volt, mint bármelyik addigi találkozóm.
Éreztem, hogy tényleg nem csak szexet akar, hanem tényleg meg akar ismerni, aminek nagyon nagyon örültem!
Kezdett picit besötétedni, amikor elkezdtem a szex felé terelni a beszélgetést hátha lesz mégis valami!
Neked eddig pasikkal milyen kapcsolataid voltak?
Hát nem sok. Volt egy osztálytársam, akivel egyszer részegen kivertük meg leszoptuk egymást. Meg volt egy srác, akivel sűrűn szoptuk egymást, de aztán lett neki csaja és abbamaradt.
És neked?
Hát nem sok minden volt. Az esetem Krisszel, amit leírtam neked egy történetben, meg volt két srác akikkel neten ismerkedtem meg, de egyikük se keresett a találkozó után többet.
Fasza! Az emberek olyan hülyék.
Szívemből szóltál haver, de mi se vagyunk normálisak, nemde?
De igazad van elvégre mi vagyunk “mások”!
Azt megkérdezhetem, hogy azzal a sráccal akivel többet voltál, hogy kezdődött?
Persze. Egyik haverom öcséről van szó. A számítógépén játszottunk haverral, amikor “véletlenül” az előzmények között meleg Pornóra leltem. Innen már könnyű volt, tudtam, hogy közeledhetek felé.
Komolyan a haverod Öcse volt?
Aha, de persze haver nem tudta!
Sejtettem.
Ekkora már nagyon állt a faszom, ahogy az övé is. Jó néhányszor kellet igazgatni a szűk farmerben!
Szeretnél ma este is valamit?
A kérdése nagyon meglepett, nem vártam kezdeményezést felőle, de hülye lettem volna nemet mondani!
Persze, hogy szeretnék! Miben lennél benne?
Örülnék egy jó alapos élvezésnek, de szexet semmiféleképp nem akarok, az még túl korai!
Igen, ezt én is így gondolom.
Neked mi férne bele? (Úgy kérdezte, mintha neki mindegy lenne!)
Kezdetnek egy kis verés?
Persze jöhet. Gyere menjünk, lejjebb van egy híd, ahova a kutya se jár!
Oké, gyerünk.
Odafele végig azon járt az eszem, hogy ahogy eddig megismertem (Iszonyatosan bejött, ápolt volt és őszinte), engem már nem érdekel jöhet minden egyszer élünk!
Eldöntöttem, kihozok ebből az estéből mindent, amit csak lehet!
Itt jó lesz?
Körülnéztem és nem láttam semmit csak 1 régi rozzant fa hidat meg fákat és bokrokat!
Persze!
Hogy szeretnéd?
Hát vegyük elő aztán verjük ki egymásnak!
Kigombolta a nadrágját, kicsatolta az övét és lejjebb tolta a nadrágját az alsójával együtt a combja tetejéig, hogy éppen hogy előbukkant a gyönyörű borotvált 17 centis fasza!
Hmm csodás!
Gyere fogd csak meg a fogása is jó!
Jobb kézzel nyúltam rá, jó kemény volt és forró. El is kezdtem rögtön játszani vele, közben a másik kezemmel pedig hasonlóan kikapcsoltam az övem és letoltam a gatyám, hogy ő is birtokba vehesse a faszom!
Nagyon hasonló faszunk van.
Igen, de a te makkod nagyobb.
Azért a tied is nagyon tetszik!
Már két perce verhettük, amikor lejjebb nyúltam, hogy megmarkolhassam a heréit. Persze rögtön követett ő is, ami nagyon jól esett nekem, még fel is nyögtem!
Érzékeny? (olyan kaján vigyorral kérdezte, hogy azt leírni nem lehet!)
Na csak azt ne mond te nem élvezed!
Már hogyne élvezném!
Te nem szeretnél többet?
Mire gondolsz?
Egy kis szopás? Vagy túl korai?
Dehogy. Jöhet a szopás!
Rögtön elé térdeltem és adtam egy cuppanós puszit a makkjára, de nem kaptam be. Azt akartam, hogy még szopás előtt nyögjön fel, így elkezdtem jó nyálasan a heréit végignyalni.
Ahogy végeztem rátértem a fasza aljára végig a makkig, aztán fent az ágyékáig nyaltam és csak utána kaptam be! Ahogy bevettem a számba és szívtam egyet a makkján rögtön megjött a várva várt nyögés!
Na mi van, érzékeny?
Baszd meg, honnan tudsz ennyire jól szopni?
Még belesek fogtam!
De én már most mindjárt elélvezek!
Nana! Ne merészeld ki akarom élvezni, ameddig lehet!
Oké, akkor cseréljünk!
Ezúttal ő térdelt le elém és kezdte el végignyalni a herémet, ami nagyon jól esett, azután egyből bekapta a faszom!
Érezhetően akarta, szívta, ahogy bírta és elég mélyre is bevette a szájába!
A hatodik szívás után beindult a nyelvével is a makkom peremén végig, ami annyira jól esett, hogy rögtön felnyögtem!
Majd kivette a szájából, húzott rajta párat és újra elkezdte a heréimet nyalogatni, majd újra elkezdett dolgozni rajta!
Két perc után szóltam!
Csere?
Aha.
Újra enyém lett a drágaság, egyből rábuktam, mint éhes farkas a kajára! Először a makkját kezdtem nyelvvel izgatni, amibe teljesen beleremegett. Utána én is szoptam picit, csak simán, aztán elkezdtem úgy szopni, hogy a fejem és a nyelvem más ütemben kényeztette!
Pár percig szoptam még, aztán kivetem a számból és kérdezni akartam, de megelőzött!
Iszonyat jó vagy, még 2 perc és tele is lövöm a szádat!
Örülök, hogy tetszik, de az még korai lenne! Nem kérhetnék inkább valamit?
Kérj. Aki így tud szopni annak én bármit megteszek!
Megnézhetem a popsid?
Persze. Meg is foghatod!
Király!
És már repült is le a gatya a bokájára és fordult is meg! Rögtön bele is markoltam a kemény kis seggébe!
Pucsics be lécci!
Szívesen!
Nagyon jó kis segge volt, rögtön végig is húztam a kezem a vágatán, majd elkezdtem az ánuszán körözni a mutató ujjammal, amit egy halk nyögéssel nyugtázott!
Ugye én is láthatom a tiedet?
Persze!
Rögtön hátat fordítottam neki és még kérnie se kellett, rögtön pucsitottam keményen!
Ohh micsoda kiszolgálás!
Naná neked bármikor!
És micsoda szép popo!
Ja szép nagy!
Az a jó azzal lehet rendesen játszani!
És rögtön bele is markolt két kézzel a két félgömbbe, ami irtó izgató volt számomra is, de amikor végighúzta a vágatban a kezét én se tudtam visszatartani a nyögést!
Dörzsölheted a faszoddal is!
Áhh köszi! Honnan tudtad, hogy azt akartam?
Én is végig azt akartam!
Miért nem szóltál butus?
Ami késik nem múlik!
Amikor hozzáért a makkja az ánuszomhoz, életemben először éreztem úgy, mintha tényleg az áram csapott volna belém! Vagy 2 percig dörzsölgette az ánuszomat!
Na gyere te is, ne csak én élvezkedjek!
Oké.
Rögtön bepucsitott nekem, én pedig rögtön elkezdtem a faszomat hozzáütögetni a seggéhez! Aztán elkezdtem a makkommal masszírozni az ánuszát!
Baszod ez ilyen jó? Áhhh
Aha!
Ne hagyd abba!
Eszem ágában sincs!
Majdnem 5 percig el voltam a gyönyörű szép seggével, mikor megszólaltam!
Ahova pacsi oda puszi?
Hát azt azért szerintem egyenlőre hagyjuk! Remélem nem bánod, de ez még túl korai!
Dehogy bánom!
Szuper, na fordulj, hagy szopjalak le!
Oké.
Elkezdett egyből cumizni, közben a seggemet markolászta, így egész mélyre benyelte a faszom néha! De 5 perc után se sikerült még elélveznem!
Csere? Már fáj a nyakam!
Persze jöhet!
Elkezdtem szopni, ahogy csak tudtam. Szívtam, nyaltam a heréit, aztán végignyálaztam az egész rudat és amikor bekaptam már percenként nyögött fől!
Elkezdtem erősebben szívni miközben a nyelvem hegyével a makkja alját kezdtem izgatni, amikor megszólalt!
Mindjárt elélvezek! Mehet a szádba?
Nem szóltam semmit, csak bólintottam egyet a faszán és szívtam tovább, ahogy bírtam!
Pont a makkja tetejét izgattam, mikor elélvezett, bele a számba! Természetesen lenyeltem és szoptam rajta még párat egészen addig, még le nem nyugodott!
Hu baszd meg, ez kurva jó volt!
Lécci adj egy percet, még mindig nem tudom hol vagyok!
Oké, persze!
Köszönöm szépen!
Hu basszus úgy leszoptam valakit, hogy azt se tudja hol van, ez igen. Pedig csak élveztem, ahogy csinálom!
Na, most én jövök! Lécci, majd szólj, ha élvezel, mert én nem szeretném, hogy a számba élvezz!
Oké.
Elkezdett szopni, hát nem sok kellet max. 3 perc és én is élveztem! Egész addig a pillanatig szopott, még meg nem rándult az első adag spermával a faszom, akkor kiengedte a szájából és szívogatta a faszom tövét még élveztem!
Utána adott 1 puszit a hegyére és felállt!

Köszi a nagyszerű napot!
Én köszönöm neked nagyon jó volt! Úgy szopsz, hogy minden nő megirigyelhetné! Mi a titkod?
Élvezem! Ennyi azt csinálom, amit én élvezek! Tudom önzőnek hangzik, de ez van!
Baszod éreztem milyen mikor “önző” vagy! Velem bármikor lehetsz az!
Kedves vagy, ha rajtam múlik tuti lesz folytatása ennek!
Hu már ennyi az idő? Már a vonatodat is lekésted?
Nem gond majd jön másik! Megérte!

Ömlik a geci 1.

Az első történetemre vissza kell, hogy nyúljak egészen 2000 nyaráig. Akkori legjobb haverommal (akivel máig tartjuk a kapcsolatot) 4 éves korunktól szétválaszthatatlan jó barátok voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Rengeteg időt töltött nálunk vagy én náluk. Nem is volt nehéz, hisz kétutcányira laktak tőlünk. Mi mint két 15 éves, a hormonoktól duzzadó kamasz srác, már jó pár csajjal volt dolgunk. De valahogy a velük való szex nem túlságosan érdekelt egyikünket sem. Ezt eleinte még nem igazán mertük egymásnak elmondani. Egy szép júliusi szombaton, mint már korábban is sokszor előfordult, Gergő egész nap nálunk volt. Nekünk volt egy kisebb medencénk, amit ilyenkor még jobban kitudtunk használni. Ráadásul apámnak munkaügyben el kellett utaznia a hétvégére, míg anyu a szomszédos falu éjjel-nappali kisboltjába dolgozott délelőtt 10-től este 10-ig.

Szóval Gergő és én egész délelőtt pancsoltunk a medencében, majd ebéd után úgy gondoltuk, hogy nézünk egy kis TV-t. De ez sokáig nem működött. Aztán egyszer csak a fiú behozott egy pornóújságot. Nem mondom, hogy rossz ötlet volt. Az első öthatoda az újságnak meztelen nőket tartalmazott. Valahogy egyikünk érdeklődését sem keltette ez láthatóan fel. Majd aztán jött néhány jó férfi test! Miközben azokat nézegettük, persze mindketten a szemünk sarkából a másikat is figyeltük. Főleg a másik farkát. Amikor aztán láttam, hogy egyre vastagszik a farka (ahogyan persze éreztem, hogy az enyémmel sincs ez másképp), nevetve így szóltam: Kiverjem a tiedét? Erre ő mosolyogva: Csak akkor, hogyha én is kiverhetem a tiedet! Én csak bólintottam. Ez volt már, hogy megtörtént korábban. Már mint az, hogy kiverjük egymásét. Ahogy vertem a farkát, a kezemre élvezett. Ekkor éreztem először késztetést arra, hogy ne megmossam, hanem lenyaljam a kezemről. Ezt megtettem. Aztán így szólt röhögve: Bekapnád mi? Ezt már korábban is többször elsütötte, de mindig visszautasítottam. De most nem tettem. Ahogy kimondta a varázsszót, minden féle szóbeli válasz nélkül lehajoltam és bekaptam először a heréjét, majd pedig a faszát. Ahogy az utóbbira sor került abban a pillanatban azt éreztem, hogy ‘Végre! Megjöttem, itt vagyok!’ És, amilyen hevesen csak tudtam, szoptam őt, miközben a farka pedig a gigámat ostromolta. Gergő pedig vélhetően akara ellenére, de úgy elkezdett nyögni, mint egy kurva. Én meg csak szoptam és szoptam, mint akinek nem lenne más feladata. Aztán egyszer csak megszólalt: Mindjárt elélvezek! Nem baj? Én, mint ha meg sem hallottam volna, hogy mit mond, csak szopotam tovább. Nem is telt szerintem bele 2 percnél több, amikor először csak 1-2 kortyni sperma érkezett meg a torkomba. Aztán jött kb. 1-1,5 dl. Én meg nyeltem és nyelés közben ízlelgettem. Nagyon finom meleg, sós, de mégis édes. Enyhén fűszeres, mégsem csípős volt. Mint, hogyha némi kicsi mentolost is éreztem volna benne. Ha nem tudtam volna, hogy az fizikailag lehetetlen, akkor azt mondtam volna, hogy nem ugyanarról a fiúról van szó spermaügyileg. Hogy miért? Talán azért, mert a kezemről lenyalt sperma éppen csak langyoskás volt, míg ez majdhogynem forró. De én még ekkor sem hagytam abba szopást, hanem még jobban rákapcsoltam. Nem is telt bele sok idő, és egy újabb kb. 1,5-2 dl finom spermával kínált meg. Amikor a szopással végeztem, akkor odahajoltam hozzá, hogy megcsókoltam. Először úgy tett, mintha ezt nem akarná. Aztán eltelt kb. 5 perc, akkor ő kezdte el oldalról a nyakamat, majd az arcomat smárolgatni. Ez utóbbira kifordítottam felé a fejem, és így már nem az arcomat, hanem az ajkaimat és a számat érte a dolog. Éreztem, hogy mennyire felszabadított mindkettőnket a dolog.

Üdv: Feri, aki a faszát a szádba veri.

Japán meleg sztori

Ma utaztam Tokióba, és már a kollégiumi szobából írok beléd. De hadd meséljem el, mi is történt ma velem.

Az egész azzal kezdődött, hogy reggel hétkor felkeltett az az átkozott vekker. Igen, nincs mobilom, mint a többi hozzám hasonló korú fiatalnak. Így az ébresztőóra hangjára ébredtem mély álmomból. Bevallom, nagyon szépet álmodtam, mégpedig azt, hogy már az egyetemen vagyok, és barátok vesznek körül. Igaz barátok, akikben megbízhatok, és akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Remélem ez így is lesz, mert nem szeretném, ha eltaszítanának.
Szóval felébredtem, és egy ideig nem igazán tudtam, mit is akarok tenni. Aztán eszembe jutott, hogy tegnap ösztöndíjat kaptam, és elfogadtam azt. Hurrá! Egyetemista leszek, mégpedig már holnaptól! Szinte felpattantam az ágyból, mire a mellettem levő ágyon is mocorogni kezdett a takaró, és hamarosan egy álmos és igencsak kócos fej bukkant elő.

– Mi ez a nagy ricsaj, így éjnek évadján? – kérdezte a fiú, akiben barátomra, Hagawa Ryo-ra ismertem. – Mit csapsz ekkora lármát?

– Gomen nasai, Ryo-kun! – mosolyogtam bocsánatkérően. – Csak olyan izgatott vagyok.

– Miért? – ült fel.– Találtál munkát?

– Sokkal jobb! – vigyorogtam. – Ösztöndíjat kaptam a Todai-ra!

– He?! – nézett rám meglepetten és felül. – Ez biztos? Tényleg?! Mikor indulsz?! Mit fogsz tanulni?!

Ömlöttek belőle a kérdések, és hamarosan a többiek is felébredtek. Mikor megtudták az örömhírt, gratuláltak nekem és mindenfélét kérdezgettek. Persze páran irigykedtek, hogy nekem milyen mázlim van, de úgy alapjában jól fogadták a dolgot. Ryo szomorú volt, mert elválunk. Két évvel fiatalabb nálam, most kezdi a felső-gimnáziumot. Remekül tanul, ha ilyen jók maradnak a jegyei, talán ő is pályázhat ösztöndíjra. Mindig jól megvoltunk, mióta az eszemet tudom, ő a legjobb barátom.

– Shinji-kun – mászott át az ágyamra –, tényleg elmész?

– Tényleg – bólintottam. – De ígérem, hogy hétvégente hazajövök és meglátogatlak, ok?

– De, el fogsz felejteni. Lesznek új barátaid, és én már nem fogok számítani – szontyolodott el.

– Dehogynem – borzoltam meg a haját. – Te mindig a legjobb barátom maradsz, ezt soha ne feledd el!

Ettől némileg felderült, én pedig felkeltem, felöltöztem és nekiláttam összepakolni. Nem volt olyan, hú de sok cuccom, de egy bőröndöt és egy hátitáskát így is megtöltött. Aztán lementem reggelizni. Ez volt az utolsó reggelim az otthonban. Ryo meg, mint egy kiskutya követte minden lépésem. Mindig ezt csinálta, ma pedig főleg a sarkamban loholt, tudván, hogy legalább egy hétig nem lát. Láttam rajta, hogy szomorú, én is az voltam, de nem akartam előtte mutatni.
Megreggeliztünk, közben beszélgettünk. Mondta, hogy hiányozni fogok, és hogy reméli, találok új barátokat, és hogy ne feledjem el őt. Komolyan, mintha örökre válnánk el, holott nem így van. De hát Ryo mindig is ilyen kis érzékeny mimóza volt, elég volt, ha valaki csak hangosabban rászólt, máris elszakadt a cérna és sírva fakadt. Aztán persze mindig én vigasztaltam meg őt. Ő lett az én kisöcsém, akit meg kell védenem. De most már ideje volt, hogy egyedül boldoguljon, nem lehetek örökké mellette, hogy a széltől is óvjam. Tudtam, mennyire ragaszkodik hozzám, de el kell engednie. Néha úgy éreztem, többet érez irántam, mint barát, vagy testvér iránt, de ezt a gondolatot mindig elhessegettem. Egyikünk sem volt meleg, csak ott voltunk egymásnak. Ez minden.

Reggeli után bekopogtam Yanagi-san irodájába és elkértem a papírokat. Ő is sajnálta, hogy búcsút veszek az otthontól, hiszen ez számára olyan, mintha a saját fia röppenne ki a fészekből. Kölcsönösen minden jót kívántunk egymásnak, majd a papírokkal együtt visszamentem a szobánkba. A többiek már rég nem voltak ott, mindenki ment, amerre látott, csak Ryo ült az ágyán és elmélyülten olvasott valamit.

– Mit olvasol? – kérdeztem, és leültem mellé.

– Csak egy könyvet – pirult el.

– Értem – bólintottam. – Nincs kedved kikísérni az állomásra? Addig még együtt lehetnénk és nem kéne egyedül kuksolnod idebent, kölyök.

– Dehogy nincs! – ugrott fel lelkesen. – Mikor indulunk?

– Most – jelentettem ki. – A vonat ugyan csak másfél óra múlva indul, de legalább nem kell sietnünk.

Boldogan mosolygott és kabátot húzott. Odakint a tegnaphoz hasonló, hűvös idő volt. Fogtam a hátitáskámat és a bőröndömet, majd elindultunk. Ahogy kiléptem az otthonból, még egyszer visszanéztem rá. Semmi különleges nem volt az épületen, csupasz, fehér falak, két emelet, régimódi stílus, de most valahogy fájt, hogy el kell hagynom, mégiscsak ez volt az otthonom az elmúlt 18 év során. Végignéztem az udvaron, ahol a kisebbek fogócskáztak, labdáztak, hintáztak. Megláttam a szobatársaimat, odamentem és elköszöntem tőlük. Megígértem, hogy majd jövök látogatóba. Mind fiatalabbak voltak nálam, mindig én voltam mindenki onii-chan-ja, így érthető, ha nehezen ment a búcsúzás. De nem nyújtottam hosszúra. Aztán visszatértem Ryo-hoz és elindultunk az állomás felé. Hátamon a hátitáska, a bőröndöt húztam magam után.

Út közben nem sokat beszéltünk. Ryo végig fogta a bal kezem – a jobbal húztam a bőröndöt –, és szinte meg sem szólalt. Tudtam, hogy le van hangolódva, amiért elhagyom. Szőkésbarna, kócos, lapockáig érő festett hajába bele-belekapott a feltámadó enyhe szél és megtáncoltatta tincseit. Sötétbarna szemei egyenesen előre néztek, mintha szándékosan nem nézett volna rám. Tisztában voltam vele, fáj neki az elválás, de ez ellen nem tehettem semmit. Ragaszkodott hozzám, hiszen én voltam számára az egyetlen ember, akit valaha szeretett, aki valaha testvérként törődött vele. Jóval alacsonyabb volt nálam, és olyan kis vékony, törékeny jószág, hogy attól féltem, az első szellő elrepíti jó messzire. Most visszagondolva, már tizenkét éve, hogy együtt vagyunk. Apja alkoholista volt és verte őt, anyját soha nem ismerte. Alig négyéves volt, mikor a gyámhatóság nálunk helyezte el, és sokáig senkinek sem akart megnyílni. Nekem sikerült a bizalmába férkőznöm, és azóta elválaszthatatlanok voltunk. Most mégis elválunk, ez okoz egy űrt a szívében akkor is, ha tudja, meg fogom látogatni.

Lassan, de biztosan elértük az állomást. Még jó háromnegyed óránk volt, míg a vonat befut. Megvettem a jegyem Tokióig, aztán leültünk a váróteremben. Ryo hozzám bújt, mint aki nem akarja, hogy elmenjek.

– Nem akarom, hogy elmenj! – suttogta halkan. – Hiányozni fogsz.

– Te is nekem, Ryo-kun – mondtam. – De mondtam már, meg foglak látogatni. Meg te is eljöhetsz ám Tokióba hozzám.
– Komolyan?! –nagyot nézett, erre szerintem nem számított. – És akkor majd megmutatod az egyetemet, meg mindent? Meg megyünk vásárolni is?
– Igen.
– Az jó lesz – egy kicsit vidámabb volt már –, de aztán ne felejts ám el, érted? Csinálj sok fényképet és küldd el nekem! Ja és írj nekem minden nap! Tudni akarom, mi van veled.
– Úgy lesz, ahogy akarod – simítottam meg az arcát, – Végül is, te vagy az én ˝kisöcsém˝, nem?
– Így van! – nevetett fel. – Neked pedig kötelességed megvédeni engem!

Még beszélgettünk egy csomót, felelevenítettük a régi emlékeket, a régi csínyeket, a tanárokat, szóval mindent, ami eszünkbe jutott. De sajnos az idő gyorsan elszállt és a vonat pontosan délelőtt tíz órakor befutott a kis állomásra. Felálltam és Ryo-val a sarkamban a peronra léptem.

– Hát akkor, minden jót Ryo-kun! – mondtam és megöleltem. – Aztán tanulj nekem sokat, most kezdődik életed fontos szakasza. Vigyázz magadra!
– Te is vigyázz magadra, Shinji onii-chan! – mondta ő is és átkarolta a nyakamat, majd apró puszit adott az arcomra. – Tanulj sokat és érezd jól magad ok? Aztán írj nekem még ma, hogy milyen a kolesz!
– Rendben, prücsök. De most már eressz, mert lekésem a vonatot!

Elengedett és láttam, hogy a szemében könnyek csillognak. Az én szívem is nehéz volt, de mennem kellett. Felléptem a vonatra, bőröndömet magam után húzva, aztán megálltam az ajtóban. Sípszó hallatszott, az ajtók becsukódtak és a vonat lomhán elindult. Ryo jött a vonat mellett, majd ahogy a szerelvény gyorsított, ő is futni kezdett. Közben kiabált valamit, amit nem hallottam, integetett, én visszaintegettem. Haja lobogott a szélben, ahogy rohant a vonat után. Aztán ahogy a vonat egyre gyorsabb lett, úgy maradt ő egyre hátrább, míg végül elhagytuk a várost és ő is eltűnt a messzeségben.
Felsóhajtottam, és ülőhely után kezdtem nézelődni. Hála az égnek kevesen voltak a vonaton, az út pedig alig félórás volt így vonattal, de úgy gondoltam, inkább leülök, mint hogy álljak a sok cuccommal. Így kiszemeltem magamnak egy üres padot és letelepedtem. Hát elhagytam szülővárosomat és elindultam egy új élet felé. Már nem volt visszaút, nem mintha vissza akartam volna menni. Tudtam, a régi életemnél csak jobb várhat rám. Legalábbis nagyon reméltem, nem szívom meg a dolgot ezzel az ösztöndíjjal. Azzal persze már akkor tisztában voltam, hogy nagyon jól kell majd tanulnom, ha nem akarom tartani az ösztöndíjam.

Jó fél órával később futott be a vonat Tokió Shinjuku állomására. Kiszálltam és tétován körülnéztem. Ritkán jártam Tokióban, rendszerint csak osztálykirándulások alkalmával, így most kissé elveszettnek éreztem magam. Bár volt térképem, ami alapján el tudnék jutni az egyetemig. Vagyis inkább a kollégiumig. Előkaptam és elindultam. Nem is volt olyan nehéz, bár miután sikeresen kivergődtem az állomásról, ami jó negyed órába telt a hatalmas tömeg miatt – sosem láttam még ennyi embert – ismét elbizonytalanodtam. Tudtam, hogy Tokióban nincsenek utcatáblák, és hogy csak a nagy sugárutaknak van nevük, szóval nem tudtam, hogy a csudába fogok eljutni a kollégiumig. Arról szó sem lehetett, hogy taxiba szálljak, hiszen az iszonyatosan drága mulatság lett volna, nekem pedig annyi pénzem jelenleg nem volt. Igaz, hogy a havi ösztöndíjamat már elvileg kiutalták, de én azt csak holnap kapom meg igazából. Szóval maradt a gyaloglás. Összekaptam magam és a térképet nézegetve belevetettem magam Tokió forgatagába.

Jó pár eltévelyedés és zsákutca után aztán végül hosszas keresgélés eredményeképpen, két órával később már ott álltam egy hatalmas épület előtt, aminek kapuján nagy tábla hirdette, hogy ˝TODAI KOLLÉGIUM˝. Tehát mégis megvan. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, majd beléptem a kapun és elindultam az épület felé. Maga épület hatalmas volt, hófehér, ha jól néztem öt emeletes és leginkább úgy nézett ki, mint egy panelház. Elindultam végig a hosszú járdán és közben körülnéztem. Hatalmas udvar terült el ameddig a szem ellátott, mindenfelé zöld fű, fák, formára nyírt bokrok. Nagyon tetszett, mintha a Paradicsomban lennék.
Mikor elértem az ajtóig, kinyitottam és beléptem. Hatalmas folyosóra érkeztem, de egy teremtett lélek sem volt sehol. Hát igen, gondoltam mindenki élvezi még a szünet utolsó napját, mielőtt másnap megkezdődne az új félév. Gondoltam megkeresem a gondnokot, vagy hogy is hívják itt errefelé az ilyen embert. Hirtelen megláttam, hogy a falon egy tábla van, tőlem jobbra és mindenféle fel van rá írva. Közelebb mentem és elolvastam, így kiderült, hogy a Kollégiumi Titkárságra kell mennem, ami a 202-es szobában található. Arrafelé vettem utam és néhány pillanattal később már ott álltam egy barna faajtó előtt. Bekopogtam.

– Tessék! – szólt ki egy hang, mire kinyitottam az ajtót és beléptem.

Ahogy beléptem az ajtón, egy fiatal hölgyet és egy talán velem egykorú fiút pillantottam meg. A hölgy talán a harmincas éveiben járhatott, fekete haját kontyba fogta, vékony, ezüst keretes szemüveget és fehér kosztümöt viselt. Egy íróasztal mögött ült. A fiú az asztalnak enyhén dőlve állt. Fekete farmer és sötétkék ing volt rajta, melynek felső két gombját nem gombolta be. Hosszú, hátközépig érő haja hollófekete volt, benne néhány vörös melírcsíkkal. Azonban a szeme volt az, ami megfogott. Kék volt, mint a tenger kékje. Azonnal leszűrtem, hogy nem telivér japán. Ahogy meglátott, rám mosolygott, én pedig viszonoztam.

– Mit óhajt? – kérdezte a hölgy, dallamos, kedves hangon.
– Konnichi wa! A nevem Kusano Shinji és most érkeztem – mondtam.
– Á, Kusano-san! – bólintott a hölgy. – Aki az irodalmi ösztöndíjat kapta, nem igaz? A nevem Asakawa Reiko, a titkárságvezető és egyben a gondnok is. Ez a fiatalember pedig itt Hasegawa Yuuto, a diáktanács elnöke, mellesleg másodéves hallgatója az egyetemnek.
– Örvendek! – hajoltam meg.
– Úgyszintén – viszonozta gesztusomat Yuuto. – Remélem, jól fogod érezni magad itt, Kusano-san.

Kellemes, mély hangja volt, ami megborzongatott. Pedig hetero vagyok, nem vonzanak a férfiak, mégis… ő valahogy más. Ezt már akkor éreztem.
Sok időbe telt, mire sikerült felocsúdnom. Átadtam Asakawa-san-nak a papírokat, ő megnézte, bólintott és már adta is a kulcsot.

– Hasegawa-san – fordult Yuuto-hoz –, felkísérné kérem Kusano-san-t a szobájába? Gondolom, elsőre kissé eltévedne szegény fiú.
– Örömmel – mosolyodott el a fiú és felé fordult – Akkor, menjünk!
– Rendben – válaszoltam, majd elköszöntem Reiko-tól és Yuuto nyomában kiléptem a szobából.

A szobám mint kiderült, a negyediken volt, a 1442-es lakosztály. Yuuto segített a bőrönddel, amiért nagyon hálás voltam neki. Nem látszott rossz fiúnak, úgy éreztem, vele jóban leszek. Bár lehet, hogy az is diákelnöki kötelességei közé tartozott, hogy segítsen az újaknak. Nem tudom, sosem voltam diáktanácstag.

– Honnan jöttél? – kérdezte hirtelen Yuuto.
– Egy kisvárosból – válaszoltam –, nem messze innen.
– Szóval nem vagy helybeli – nevetett fel. – Egyet se félj, majd megszokod. Ha valami kell, én itt vagyok és segítek. Ez a dolgom.
– Arigatou – bólintottam.
– Na meg is érkeztünk, Kusano-san – mondta, mikor megálltunk egy ajtó előtt –, íme a szobád!

Kinyitotta és beléptünk. Azonnal beleszerettem a szobába, ahogy beléptem. Hatalmas volt, nagyobb, mint a másik szobám az otthonban. A falak halvány krémszínűek, a hatalmas ágy világosbarna, rajta halványzöld lepedő, párna, takaró. A bútorok is mind világosbarnák. Volt egy íróasztal, hozzávaló székkel, egy hatalmas beépített szekrény, két polcos szekrény – gondolom könyveknek CD-knek, DVD-knek, külön bejáratú TV, Hi-fi, DVD-lejátszó, alatta néhány film. Na és persze egy erkély. Azonnal meg kellett néznem. Kirohantam és nem törődve a széllel, körülnéztem. Fantasztikus látvány tárult elém, láttam a várost, a távolban pedig ott volt a Fuji hegy. Nem tudtam betelni vele. Még mindig nem hittem el, hogy itt fogok élni. Mint egy valóra vált álom.

– Csodálatos! – suttogtam – Imádom!
– Akkor jó – lépett mellém Yuuto. – Amúgy, én pont kettővel arrébb lakom, a 1446-ban, szóval bármikor átjöhetsz, ha gondolod.
– Kedves tőled, Hasegawa-san – mosolyodtam el.
– De én most megyek. Csomagolj ki és pihenj egyet! Vacsora este hattól kilencig az étkezőben. Majd átjövök érted és leviszlek, meg megmutogatom mi merre van. Na ja ne!
– Ja ne! – válaszoltam és ő távozott.

Még nézelődtem egy kicsit, aztán kipakoltam és szétnéztem. Akkor láttam, hogy külön fürdő is tartozik a szobához. Egyszerű kis zuhanyzós, de nekem megfelelt.
Este Yuuto értem jött és levitt kajálni. Aztán megmutogatta, mi merre van, majd közölte hogy reggel fél nyolcra legyek készen, mert még össze kell szedni a könyveimet. Én csak bólogattam. Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt vagyok. Tegnap még azon filóztam, miből fogok megélni, ma meg már egy hatalmas egyetem koleszában lakom. Ennél jobb nem is lehetne. Alig várom a holnapot. Yuuto megígérte, elkísér a suliba is. Na de most már alszom, mert lassan este tizenegy óra és holnap korán kell kelnem. Jó éjt naplóm!

Egy meleg délután

A játék folytatódott. Immár a második nap délutánján jártak, és már igencsak kevesen voltak életben. Aki tehette, meghúzta magát, remélve, hogy nem találják meg. Kivéve egy valakit. Egy magas és igencsak jóképű fiút, aki fittyet hányva arra, hogy bármelyik pillanatban lepuffanthatják, a tisztáson üldögélt és közömbös képpel nézett fel az égre. Ő volt az, Kiriyama Kazuo. Nem igazán érdekelte semmi, sem az időjárás, sem a játék, sem az, hogy az osztály jó része már régen felvette a néhai előnevet, jórészt neki köszönhetően. Totálisan közömbös és érzelemmentes volt minden és mindenki iránt. Nem emlékezett volna, hogy valaha is nevetett, vagy sírt volna, valaha is szomorú, vagy vidám lett volna, vagy esetleg elborult volna az agya. Nem, ő sosem érzett semmit. Most is az eget bámulta, mint oly sokszor odahaza, de gondolatai, ki tudja hol jártak. Igazából, ez őt magát sem igazán érdekelte. Tudta, hogy a játék másnap este véget ér, és nem szeretett volna csatlakozni társaihoz, akik valószínűleg addigra már alulról szagolják az ibolyát. Mindahányan vannak. Bár őt az sem érdekelte, hogy esetleg megölik-e, vagy túléli. Mint már mondtam, Kiriyama Kazuo-t sosem érdekelte semmi élete során.

Viszont kis idő múlva úgy döntött, elege van az üldögélésből. Annyira nem volt hülye, tudta hogy remek célpontot nyújt akárkinek, aki erre sétál. Viszont amíg a szépséges géppuska megvolt neki, addig nem igazán izgatta magát. Izgassa magát az, aki szembekerül vele. Felállt és elindult dél felé. Észak felé nem mehetett, hacsak nem akarta lerobbantani a fejét. Arrafelé ugyanis már három órája tiltott övezet volt. Kiriyama pedig mint már említettem, nem volt idióta, nagyon is jól vágott a srác agya annak ellenére, hogy alig volt 15 éves. Na ja, sosem kellett felesleges érzelmekre és gondolatokra pocsékolnia az erejét és idejét. Lesétált egy dombon és a közeli bokrok felé vette az irányt. Óvatosan lépkedett, mert ha volt ott valaki, nem akart zajt csapni. Ő akart előbb lecsapni, mielőtt valaki másnak olyan hülye ötlete támadna, hogy megpróbálja megölni. A bokrok között nem volt senki. Viszont hirtelen lépteket hallott és arrafelé pillantott, készenlétbe tartva a géppuskát. A bokrok mögül egy alak bukkant elő. Talán egy magas lehetett Kiriyama-val. Rövid barna haja és sötét szeme volt. Kawada Shogo volt az. Amikor Kawada meglátta a másik fiút, azonnal készenlétbe helyezte a nála levő pisztolyt, bár tudta, a géppuska ellen semmi esélye. Kiriyama azonban semmi jelét nem adta annak, hogy meg akarná ölni a másikat. Csak állt ott, felemelt fegyverrel, de nem csinált semmit. Kawada nem értette. Tudta, hogy Kiriyama sok osztálytársukat megölte már, így nem értette, miért tétovázik. Ez nem volt tőle megszokott. A fiú lassan lépett egyet előre, nem eresztve le a pisztolyt. Tudta, jobb félni mint megijedni. De Kiriyama nem mozdult, bár lejjebb eresztette a géppuskát. Kawada megállt a fiútól néhány lépésre.

– Mi a baj? – kérdezte óvatosan. – Miért nem lősz le?

– Nem tudom – vonta meg a vállát Kiriyama. – Nem akarlak lelőni.

– Miért nem?

– Nem tudom – hangzott ismét az érzelemmentes válasz.

Kawada megrázta a fejét. Már megszokta, hogy Kiriyama kissé furcsa, de ez már több volt a soknál. Ha le akarja lőni, akkor lője le, de ha nem akkor meg mit áll itt, mint egy sóbálvány? Még fel sem ocsúdott, mikor Kiriyama arca alig pár centire volt az övétől. Kawada riadtan ugrott hátra.

– Megijedtél? – kérdezte Kiriyama. – Ennyire ijesztő vagyok?

– Nem! – mondta Kawada. – Ee mi a fenét akarsz? Mi ütött beléd?

– Nem tudom – hangzott az ismert válasz –, de nem is érdekel.

Kawada nem értett semmit. Most a fiú vagy hülye, ami kizárt, vagy játszik vele. Ez már valószínűbb, bár Kiriyama nem az a fajta fiú volt, aki játszadozik az emberrel. Akkor meg mi a fene baja lehet? Hirtelen arra eszmélt fel, hogy a fiú arca ismét közel került az övéhez. Ezúttal azonban ideje sem volt reagálni, mert Kiriyama ajkai megérintették az övéit. Mi az, hogy megérintették?! Egyenesen megcsókolta. Kawada arca hirtelen halványpiros lett, majd gyönyörű sötétvörös színt öltött.

– Mi az? – kérdezte Kiriyama. – Mi a baja az arcodnak? Beteg vagy?

– Hülye! – Kawada remegett. – Te rohadt, mocskos, bunkó, buzi állat! Méghogy mi van?! Lesmárolsz, és még megkérded, mi van?!

– Ah, ez a baj? – a fiú hangja teljesen érzelemmentes volt – Nekem sosem volt ilyenem. Talán nem volt jó.

Mielőtt a fiú felocsúdhatott volna, Kiriyama ismét megcsókolta. Ezúttal azonban mélyebben, mint az előbb. Nyelve erőszakosan utat tört magának Kawada szájába és a nyelvét kezdte simogatni. Kawada nem bírt magával és beletúrt a másik fiú hajába, ezzel elejtve a pisztolyt. Ujjai végigsiklottak Kiriyama haján, szinte tépve azt, majd megmarkolták a fiú vállait, és körmeit annak ruhájába mélyesztette. Kiriyama ezalatt nem tágított, hanem még mélyítette a csókot, majd hirtelen megszakította azt. Letépte Kawada egyenruhájának felsőjét és csókolni, nyalogatni kezdte a nyak puha bőrét. Kawada közben édesen nyögött, persze ez a másikat hidegen hagyta. Önmaga sem tudta, miért csinálja ezt, de úgy döntött most meg akarja dugni ezt a srácot. Na igen, Kiriyama már csak ilyen volt. Ha úgy döntött most csinál valamit, akkor amit eldöntött, véghez is vitte. Igaz, sosem érzett semmit, de ez őt sosem érdekelte. Sosem érzett semmit, de ez sem érdekelte.
A nyak után áttért Kawada mellkasára – addigra már lehámozta az inget is a fiúról és fekvő helyzetbe kényszerítette –, és a mellbimbóit kezdte nyalogatni és szopni. Keményre szopta azokat, a fiú közben nyögött és sóhajtozott.

– Kiri… ne… Kiriyama… ne… hagyd… abba… ne…! – nyögte, de tudta, teljesen reménytelenül.

Kiriyama nem távozott Kawada felsőtestétől, végignyalta az egészet egészen a hasáig, ahol ismét eljátszadozott vele. Kawada érezte, egyre jobban feszül rajta a nadrág. Ezt Kiriyama is észrevehette, mert pár pillanattal később megszabadította a fiút a felesleges ruhadarabtól. Szájával visszatért a mellbimbókhoz, míg egyik kezével – közben ő is letette a géppuskát – a fiú ágyékához nyúlt és férfiasságát kezdte el ingerelni. Másik kezének két ujját pedig belevezette a fiúba. Kawada érezte, hogy egyre fogy az ereje, és egyre kevésbé tudja magát kontrollálni. Érezte, hogy lassan itt a beteljesülés és el fog menni.

– Ne… nem bírom… el fogok… nem… – nyögte az összefüggéstelen szavakat Kawada.

Kiriyama érezhette ezt – ami nála elég fura dolog volt –, mert ő is kibontotta a nadrágját, kivette ujjait a fiúból, és hímtagját belevezette Kawada-ba. Elkezdett mozogni, ami Kawada számára felért egy kínzással. Kiriyama közben visszatért a nyakhoz és harapdálni kezdte a bőrt. Kawada átfogta a másik nyakát és ujjaival Kiriyama tincseivel játszott. Az egyre gyorsabban mozgott benne, mígnem Kawada elélvezett. Kiriyama néhány pillanattal később követte. Még végzett néhány utómozgást, aztán kihúzódott a másik testéből. Kawada pihegett, Kiriyama azonban pont olyan érzelemmentesnek tűnt, mint eddig. Felhúzta a sliccét és felállt, majd a még mindig pihegő fiúra nézett.

– Fáradt vagy? – kérdezte. – Ennyire kifárasztottalak? Élvezted?

– I… igen.– suttogta Kawada. – Na, és te?

– Nem tudom – vonta meg a vállát a fiú. – Nem éreztem semmit.

– Elmentél bennem – jegyezte meg a másik és felült.

– Lehet – jegyezte meg Kiriyama –, de nem éreztem semmit.

– Te hülye vagy – vigyorodott el Kawada. – És most mihez kezdesz? Nem lősz le?

– Nem. Miért? Még úgyis összefutunk – felvette a géppuskát és egyszerűen elsétált.

Kawada nem értette az egészet. Mi baja lehet ennek? Idejön, megdugja, aztán odébbáll. Megrázta a fejét, felöltözött és elindult vissza oda, ahol Shuya-t és Noriko-t hagyta. Sosem értette Kiriyama-t, de most már végképp nem tudott rajta eligazodni.

Kiriyama ezalatt már kiért a bokrok közül, és ismét nyílt terepen folytatta útját. Nem értette miért tette, amit tett, de nem érdekelte. Habár felbukkant előtte Kawada arca, amint már az elélvezés határán volt. Még vonzónak is találta így. Csak nem értette miért. Eddig még sosem talált senkit sem vonzónak, még saját magát sem. Megrázta a fejét és újra az előtte levő tájra koncentrált. Előtte mintha mozgott volna valami. Talán egy alak. Ahogy jobban kivette, egy lány volt és erősen hasonlított Mitsuko-ra. A fiú megrántotta vállán a fegyvert és a mozgó alakra nézett. Ideje volt egy kis munkának is. Mert hát ez a hely mégsem egy nyaraló igaz? Kiriyama megiramodott és gyorsan, ugyanakkor halkan a Mitsuko-nak vélt lány után futott. Tudta, az éjszaka és a játék hátralevő része még tartogat néhány izgalmat. És a ma délután csak egy volt ezek közül.

Családapák thaiföldön

Képzeljük bele magunkat most, húsz év távlatából, az 1983-as év, döglődő államszocializmust építő magyar világába! Most csak kattintok egyet az egérrel vagy a TV távkapcsolójával, máris a GOLD-szex csatornán vagyok. A csecsszopók is a pornót szívják magukba anyatej helyett. Na, de akkor? A határon elkobozták a megspórolt valután vásárolt szex lapokat, kazettákat. A csóró magyar agyonmásolt meztelen nőket és szeretkezési aktusokat bemutató, ill. ábrázoló fényképeken kérődzve onanizált, maszturbált a redves kollégiumi és iskolai WC-ékben, egy-egy csonkig szívott rigón (cigarettacsikken) kérődzve. Csak halvány-lila, borgőzös képzelgéseink voltak a nyugat kuplerájos, keménypornós világáról. A szürke, melós-nemzedék fiatalon összeházasodott, hogy legyen külön-bejáratú szex-partnere. Aztán a szocpolt és a kedvezményes lakást áhítozva rögtön csináltak egy-két gyereket, máris beleszürkülve a kötelező házi szexbe… “Családapák thaiföldön” bővebben