Ömlik a geci 1.

Az első történetemre vissza kell, hogy nyúljak egészen 2000 nyaráig. Akkori legjobb haverommal (akivel máig tartjuk a kapcsolatot) 4 éves korunktól szétválaszthatatlan jó barátok voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Rengeteg időt töltött nálunk vagy én náluk. Nem is volt nehéz, hisz kétutcányira laktak tőlünk. Mi mint két 15 éves, a hormonoktól duzzadó kamasz srác, már jó pár csajjal volt dolgunk. De valahogy a velük való szex nem túlságosan érdekelt egyikünket sem. Ezt eleinte még nem igazán mertük egymásnak elmondani. Egy szép júliusi szombaton, mint már korábban is sokszor előfordult, Gergő egész nap nálunk volt. Nekünk volt egy kisebb medencénk, amit ilyenkor még jobban kitudtunk használni. Ráadásul apámnak munkaügyben el kellett utaznia a hétvégére, míg anyu a szomszédos falu éjjel-nappali kisboltjába dolgozott délelőtt 10-től este 10-ig.

Szóval Gergő és én egész délelőtt pancsoltunk a medencében, majd ebéd után úgy gondoltuk, hogy nézünk egy kis TV-t. De ez sokáig nem működött. Aztán egyszer csak a fiú behozott egy pornóújságot. Nem mondom, hogy rossz ötlet volt. Az első öthatoda az újságnak meztelen nőket tartalmazott. Valahogy egyikünk érdeklődését sem keltette ez láthatóan fel. Majd aztán jött néhány jó férfi test! Miközben azokat nézegettük, persze mindketten a szemünk sarkából a másikat is figyeltük. Főleg a másik farkát. Amikor aztán láttam, hogy egyre vastagszik a farka (ahogyan persze éreztem, hogy az enyémmel sincs ez másképp), nevetve így szóltam: Kiverjem a tiedét? Erre ő mosolyogva: Csak akkor, hogyha én is kiverhetem a tiedet! Én csak bólintottam. Ez volt már, hogy megtörtént korábban. Már mint az, hogy kiverjük egymásét. Ahogy vertem a farkát, a kezemre élvezett. Ekkor éreztem először késztetést arra, hogy ne megmossam, hanem lenyaljam a kezemről. Ezt megtettem. Aztán így szólt röhögve: Bekapnád mi? Ezt már korábban is többször elsütötte, de mindig visszautasítottam. De most nem tettem. Ahogy kimondta a varázsszót, minden féle szóbeli válasz nélkül lehajoltam és bekaptam először a heréjét, majd pedig a faszát. Ahogy az utóbbira sor került abban a pillanatban azt éreztem, hogy ‘Végre! Megjöttem, itt vagyok!’ És, amilyen hevesen csak tudtam, szoptam őt, miközben a farka pedig a gigámat ostromolta. Gergő pedig vélhetően akara ellenére, de úgy elkezdett nyögni, mint egy kurva. Én meg csak szoptam és szoptam, mint akinek nem lenne más feladata. Aztán egyszer csak megszólalt: Mindjárt elélvezek! Nem baj? Én, mint ha meg sem hallottam volna, hogy mit mond, csak szopotam tovább. Nem is telt szerintem bele 2 percnél több, amikor először csak 1-2 kortyni sperma érkezett meg a torkomba. Aztán jött kb. 1-1,5 dl. Én meg nyeltem és nyelés közben ízlelgettem. Nagyon finom meleg, sós, de mégis édes. Enyhén fűszeres, mégsem csípős volt. Mint, hogyha némi kicsi mentolost is éreztem volna benne. Ha nem tudtam volna, hogy az fizikailag lehetetlen, akkor azt mondtam volna, hogy nem ugyanarról a fiúról van szó spermaügyileg. Hogy miért? Talán azért, mert a kezemről lenyalt sperma éppen csak langyoskás volt, míg ez majdhogynem forró. De én még ekkor sem hagytam abba szopást, hanem még jobban rákapcsoltam. Nem is telt bele sok idő, és egy újabb kb. 1,5-2 dl finom spermával kínált meg. Amikor a szopással végeztem, akkor odahajoltam hozzá, hogy megcsókoltam. Először úgy tett, mintha ezt nem akarná. Aztán eltelt kb. 5 perc, akkor ő kezdte el oldalról a nyakamat, majd az arcomat smárolgatni. Ez utóbbira kifordítottam felé a fejem, és így már nem az arcomat, hanem az ajkaimat és a számat érte a dolog. Éreztem, hogy mennyire felszabadított mindkettőnket a dolog.

Üdv: Feri, aki a faszát a szádba veri.

Fantasy melegpornó

A kúria halljában még mindig ott lógott egy festmény, ami két ideál szépségű ifjat ábrázolt. Az egyik szőkén, a másik gesztenyebarna fürtökkel, gazdagon díszített ruhában áll, a kelmét antikosan átvetve felsőtestükön, arcuk oly átszellemült, az ember azt hinné, hogy félistenek, vagy antik héroszok pózoltak a festő előtt, holott annak ecsetjét, mikor újra és újra a vásznat érintette sokkal inkább a félelme vezette, nehogy hasonlót alkosson ahhoz, mint amilyennek modellje találtatott.

A megmaradt iratokban még csak utalás sincs e hajdani bizarr visszásságra, mely minden bizonnyal szerencsétlenségként sújthatta a családot. A másik portré, a szőke, viszont hű volt a valósághoz. E két ifjú:
Gonzago és Lucien.

A ház urának egyetlen fia púpos volt, járása bicegő. Arcában orra ormótlan, ajka duzzadt, szemöldöke bozontos volt. Fekete hernyójuk alól indulatosan csillogott elő sárgás macskatekintete. Nyelve, ha megszólalt, csak nehezen forgott üregében, fogai bár nagyrészt fehérek voltak, de anyaguk rossz lehetett, mert ép vonalát töredezett csorbaságok éktelenítették. Minden bizonnyal akadt a földön nála a sors bal kezétől keményebben sújtott test is, de ahhoz, orvos, vagy szent ember szemével kellett rá nézni, hogy ne keltsen valóban visszataszító érzéseket. Mizantróp hajlamúvá serdült, elkerülte a falubéli gyermekek társaságát, egyetlen szórakozása volt, ha vadászhatott, s előbb apja, majd saját kutyáival járhatta fegyverrel a környező erdőt, hegyeket. Kutyáit maga nevelte és maga választotta ki, hogy mely szuka, melyik kannal párosodjon. Hogy a vad állatok ne tegyenek kárt egymásban, őrjöngésükben mindig végigkísérte jelenetet, mikor a hím hátulról ráugrott a nőstényre és meghágta. Maga vigyázott az ellő állatokra is, és döntötte el, hogy az újszülött kiskutyákból melyek mutatják a rettenthetetlen vadász tulajdonságait, és méltók rá, hogy a falkába kerüljenek.

Rendellenessége folytán idősebbnek tűnt koránál. Széles karimájú kalapot hordott, és hosszú tarka csíkos kendőt, így takargatta ábrázatát. Az emberek (főleg a babonásabb hajlamúak) féltek tőle, és gonosz híreszteléseket terjesztettek merre tart s miért, amikor idomtalanul átbicegett alkonyatkor, vagy hajnalban (hogy elkerülje a nem kívánt találkozásokat rendszerint ekkor közlekedett) a látóhatáron.

Otthon is, ha tehette, elkülönült családja (vallásos-babonás nagyanyja, konzervatív apja) társaságától, étkezni pedig mindig külön étkezett. Ez egy különcségéért sosem rótták meg, tekintve, hogy otromba ajkai, nyelve miatt könnyen kifordult szájából a megrágott falat, ha pedig izgatott lett, nyál vetett habot szája sarkában.

Családja úgy döntött, hogy a tarthatatlan helyzetet orvosolandó véget vetnek szabados életmódjának; kora, s helyzete megkívánja, hogy időnként valamennyi időt társaságban forogjon, s ezért házitanítót hozattak neki, s a faluból felfogadták egy család Gonzagóval egyidős sarját, hogy pajtása legyen.

Lucien, kiszemelt társa csupa kedély volt, amit csak az bolygatott meg, hogy kiragadták megszokott környezetéből, és ily rémítő társ játékszereként félszegen állt kimosdatva, új ruhában a hall vastag szőnyegén. Szőke, vékony szálú haját bearanyozta a napsütés, hangja a fiúkat zenére oktató tanár szerint is elsőrangú volt. Gonzago mindig komor, gesztenyebarna fürtös feje fekete gondolatok súlyával bukott mellkasára. Ellenségesen vizslatta Lucient napokig, de aztán annak lágy pillantása, de leginkább hegedűjátéka megenyhítette és egy idő után, mindketten átengedték magukat annak a természetnek, mely két egykorú ifjat, ha nem is magától értetődően de nagy valószínűség szerint- hacsak hajlamukban valami gyökeres ellentét nincs, barátokká tesz.

Lucien szívesen és ihletetten játszott, akár kotta nélkül, lehunyt szemmel, zenéjét pedig Gonzago úgy hallgatta, mintha varázslat szállt volna rá. Órákig ült, vagy állt mozdulatlanul, torz szoborként, míg társa kimerülten abba nem hagyta.

Lucient teljesen felköltöztették a kúriába, saját szobát kapott, teljes ruhatárral, amely illő volt egy ilyen gazdag birtokkal rendelkező örökös környezetéhez, és csak ritkán mehetett meglátogatni családját. A házimunka alól fel volt mentve. Idejét együtt kellett töltenie Gonzagóval, bármennyire is terhére volt ez eleinte mindkettejüknek. Szabad idejükben, miket nem kötött le a nyelvtan, számtan, és történelem, sétákat tettek a család birtokán. Ezek alatt hamar kiderült, Gonzago talán a jobb táplálkozás és a rendszeres fizikai erőpróbák miatt jobb kondícióban volt, mint Lucien, és lassan kezdett rá úgy tekinteni, mint egy gyengébb, de kedves lényre, akire vigyáznia kell. Fürödtek az őszi, langy-hideg vizű tóban, ruháikat a parti bozótra hajigálva meztelenül futottak a vízbe. Lucien vékony testalkatával, karcsú derekával, vállára omló világos hajával olyan volt, mint egy lány. Lábai hosszúak voltak és jó alakúak. Testét alig fedte szőr, ahol volt, ott aranyszínű piheként puhán göndörödött. Hímtagja arányosan felelt meg mindehhez, ahogy ernyedten feküdt combján. Valóban olyan volt, mint egy kamasz isten.

Gonzago ellenben meglepő vízi szörnyre emlékeztetett, valami boszorkányszombatot ábrázoló rézkarcról, amint kibukkan a mélyből. Széles, izmos mellkasát, hátát sötét prém bolyhozta, csakúgy, mint alkarját és görbe lábait. Vesszeje vastagon és csupaszon bukkant elő ebből a bozontból, ami megszívta magát nedvességgel, csakúgy, mint dús gesztenyebarna hullámos haja, amit kivétel nélkül egyetlen copfba fogott tarkóján, nem törődve a kultúrált divattal.

Hanyatt feküdtek a fűben, míg meg nem szárította őket a délutáni nap. Megosztották egymással eddigi rövid életük kisebb-nagyobb titkait. Gonzago kötelező megszólítása Lucientől az „uram” volt, de ezt sosem kérte számon, ha az oldott légkörben megfeledkezett róla.

Lucien elmesélte, hogyan zajlott élete a faluban, kik voltak a barátai, anyja, apja, testvére, hogyan tanult meg hegedülni, hogyan keresték végig a falu egykorú ifjai között őt is, hogy aztán ráesvén a választás- lévén kora, temperamentuma, és háttere éppen megfelelő, felhozzák a házba.

Gonzago pedig elmondta, hogy anyja meghalt, mikor őt világra hozta, hogy gyönyörű volt és nagyon fiatal és, arcképe a hallban függ a lépcső csavarodó íve felett, hogy megmaradt levelezése elárulja: boldogtalan volt itt szűkkeblű férjével és babonás félbolond anyósával, hogy maga is ki nem állhatja őket, ahogy viszolyogva tekintenek arra, akinek tovább kéne vinni a család nevét, hogy kóborlásaiban egészen az erdő túlsó oldaláig jutott, ahol egy boszorkány kunyhója áll.

Lucien már hallott a nőről. A faluban is olyasféle bizonytalan szerzetként tartották számon, akinél nem lehet tudni, milyen kapcsolatban áll a fűvel-fával- virággal. Ritkán, de lehetett látni, amint keresztülsétál a falun, kosara karján, ezt-azt vásárol. Tágas kertjének mélyén ablakai világolnak, zene hallik, a tégla, fák, és távolság hármas falán megszűrve, aztán eltűnik hosszú hetekre, hónapokra, senki nem tudja hová, és senkinek nem mondja hová.

– Egyszer megszólítottam – vallotta be – , szerelmi bájitalt akartam tőle, hogy egy lányt megcsókolhassak.. Persze nem adott. Nem is hiszem, hogy képes lenne bárki készíteni. Aztán mégis megpróbáltam a csókot. Olyan pofont kaptam, hogy majd lerepült a fejem.

Kifogyhatatlanul képes volt mesélni a fantáziáját izgató dolgokról, leginkább az olvasott versek témáiról, a holdról, az éjszakáról, és a nőkről. Hetekig visszatérő témája maradt, hogyan látták meg egyszer véletlenül Gonzagóék két cselédjét a szalmakazalban. A lány szoknyája combtőig fel volt húzva, térdelve serénykedett széttárt lábai között lovagja, akinek nadrágja bokájára csúszott.

Gonzago szívesen hallgatta barátja dallamos hangját, még ha más véleménnyel is volt egy adott tárgyról. A nemi aktus, mint olyan, nem volt újdonság számára, bár sosem művelte eleddig, ami pedig a misztikumot illeti: ő maga kellemes emlékeket őrzött a boszorkányról. Az erdőben kóborolva, a meleg nap alatt levette mind kalapját, mind kendőjét, hogy megfürössze átizzadt koponyáját a légben. Csak kutyái voltak vele, emberre nem számított. A házánál már járt, de személyesen akkor találkozott a nővel először. Első alkalom volt, hogy egy újdonsült arcon ne lássa a viszolygás, vagy félelem nyomát.

– És én? – kérdezte Lucien, felkönyökölt és felé fordult a magasra nőtt fűből. Meztelen, sovány felsőteste sápadtan derengett a napsütésben.
– Te más vagy… – morogta mély, karakteres hangján Gonzago. Rápillantott, majd visszahanyatlott a fűbe, de lehunyt szemhéja mögött mintha beleégett volna: továbbra is ott táncolt a látvány: Lucien fehér kísértete.

Hazafelé elszáradt virágokkal és árvalányhajjal díszítették föl Gonzago mindig hordott kalapját.

Lucien izgalmas vadásztörténetekért gyötörte, és sóvárgott, hogy maga is szarvas után eredjen a nedves zöld között, bár a nemes vadak – és tulajdonképpen mindennemű állat- vadászata az arisztokraták kiváltsága volt. Olyan hévvel ecsetelte a potenciális izgalmakat, hogy Gonzagó már hajlott rá, hogy a következő idényen magával vigye. Magában furcsállva, de egy eddig ismeretlen örömmel fedezte fel, hogy alig van valami, amire társa kellemes hangja, drámaian játékos arckifejezése, víztükör-tekintete ne tudná rávenni.

Megesett, hogy sokáig elmaradtak, ilyenkor megfeddték őket, hogy haszontalanságukban gondot és aggodalmat okoznak

Házitanítójuk, aki mindkettejüket oktatta, egy kalandor kedvű abbé volt, aki remek ajánlólevelekkel, fekete reverendával és jezsuita-ravasz pillantással érkezett. Nagy műveltségű és enyhén filozofikus hajlamú elmeként lenézte az erdő szélén földművelésből és áruforgalomból élő népeket, csakúgy, mint kenyéradóit. Szigorúan fogta a gyermekeket, és keményen fenyített, ha indokoltnak találta. A megfegyelmezésüket vagy egy szolga, vagy maga az abbé végezte. Térdére fektette a komisz kölköt és lerántotta nadrágját, hogy csupasz fenekére cseppet sem kíméletesen rámérje nádpálcával járandóságukat.

Gonzago a verések után dühöngve eloldalgott; volt, hogy tajtékozva bevetette magát kedves fái közé, vagy ha bezárták a kaput dúlva-fúlva rótta köreit ugató kutyái között. Szabadsághoz szokott lelke nehezen tűrte a tanulás fegyelmét. Lucien szemeiből ellenben könnyebben lopott könnyeket az idegen kéz súlya. A hall lépcsője alá kuporodott, elrejtőzve az árnyékok és a pókhálók közé, míg Gonzago érte nem ment, hogy különös, morgó hangján megvigasztalja.

Pedig különösen Lucienre járt rá a rúd, feleletében gyakrabban vétett hibát, ajka már attól is remegni kezdett, ha az abbé hozzá szólt. Az látta egyre szorosabbra fonódó barátságukat és egyszer, egy különösen dühítően végződött lecke után Gonzagóra ruházta Lucien megfegyelmezésének feladatát.

Lucien szorongva oldotta meg övét, segélykérő pillantása esengve kereste barátja tekintetét, de az, mert nem tudott mit mondani elfordult inkább. Letérdelt és térdéig eresztette nadrágját. Inge félcombig ért, fel kellett húznia, amikor Gonzago ölébe hasalt. Csupasz feneke fehér volt és rajta a bőr nőiesen finom.

Gonzago tudta, hogy kint hallgatóznak, így a hosszú csend tétlensége árulója lehet, de csak habozva volt képes megütni barátját. Kezében meglendült a vessző és hangos csattanással sújtott le, hogy piros csík jelezte nyomát. Lucien megrázkódott, és hangosan felkiáltott. Gonzago keze erősebb volt, mint az abbéé. Pilláira könnyek szaladtak. Tudta, hogy a büntetést nem kerülheti el, de abban, hogy most Gonzagónak kellett kiszabnia rá valami újfajta, ismeretlen kegyetlenséget sejtett. Aztán megérezte, hogy az a nehéz kéz most csupasz bőrén nyugszik, gyengéden simogatva a vörösre gyulladt sebet. Lehunyta szemét, torka összeszorult. Percekig maradtak így, míg elernyedt különös, kiszolgáltatott-védelmezett helyzetében. Combján megrándultak az izmok és vele fenekének izmos-lapos gömbje. Gonzago nehezen lélegzett, legszívesebben behunyta volna szemét; szédelegve nyitotta, csukta száját, mintha rosszullét gyötörné, ajkai közül nyál csurrant tisztán és nedvesen az alanti meztelen barázdára és gyöngyként megült annak rózsás nyílásán.

A simogató kéz éppen csak érintve a bőrt siklott bele ebbe a mélyedésbe, lent megérintve a heréket, visszatérve fent pedig odatapadt a lyuk érzékeny felületéhez. Lucien összerázkódott a nem várt érintéstől. Heréi érzékenyen reagáltak, érezte, hogy ölében összesűrűsödik a zavar, a kellem és a vágy-, keményedőn formát öltve.

Gonzago a karjába ölelte és négykézláb a padóra engedte, míg maga fél térdre ereszkedve mögötte maradt. Hátán felsimította a hosszú inget. Lucien szétnyitotta lábait, hogy közelebb férhessenek hozzá a simogató kezek, amelyek most két tenyerükbe fogták fenekét és kissé széthúzták. Előbb az ujjak egyikének első íze szaladt bele a testébe. Félig nyitott szájjal nyögve fogadta, ájult tudattal az új érzésektől. Aranyló pénisze előre ágaskodott, nedves hegyére tapadt az ing. Gonzago egyik kezébe fogta saját álló vesszejét, amit immár kiragadott nadrágjából és a ponthoz illesztette, mit ujja elhagyott. Előbb a makkját tolta bele. Lucienbe beleszakadt a lélegzet, kiverte a hideg verejték. Elfogta a félelem, előre akart mászni, így elszaladni, de Gonzago erősen szorította. Visszatartotta, szinte magára húzva Lucient, aki sírt, nyöszörgött. Gonzago egy sóhajtásnyi időre megállt, aztán elindult hímvesszeje le és föl, szabályos, nagy lökésekkel.

A következő napokban a két fiú csendesebb volt. Lucien sápadtan járt, kelt és láthatóan fájlalta ülepét. Gonzago pedig, mert addig is hallgatag volt, most olyan lett, akár ha valami elátkozott szellem néma teste volna. Apja megdicsérte az abbét, mily kiválóan tud fegyelmet tartani. Az lehajtotta a fejét, és valami olyasmit mormolt, hogy nem az övé az érdem, de befelé majd megfúlt a méregtől. Maga is elégedett lett volna az eredménnyel, ha titokban meg nem lesi tanítványait, tartott tőle ugyanis, hogy Gonzago, ifjú barátja iránti szeretetében egyáltalán nem, vagy enyhébben végzi csak el feladatát.

Majd égnek állt haja, mikor azt látta, hogy a földesúr fia négykézláb fújtatva, morogva, mint állat meghágja angyalhajú barátját. Látta, amint Lucien tekeregve kínlódik a vastag, rücskös farok döféseitől. Bámulatosnak tartotta, hogy karcsú teste tövig magába fogadja. Látta, ahogy Gonzago előrenyúl, és ormótlan szőrös mancsába szorítja Lucien vesszejét. Látta, ahogy az megduzzad, és hogy már Lucien is mozog, ritmusosan, ütemesen – Gonzago markában gyönyörű péniszét, saját testében pedig a másik irtózatos farkát járatva. Úgy találta, hogy kiáltozásai már nem csupán a fájdalomnak, de a gyönyörnek is szólnak. Észre sem vette, mikor csúszott keze saját, szüzességre ítélt hímvesszőjére, és kezdte húzkodni, ahogy előtte maga előtt látta. A látottak betöltötték tudatát, az egymásnak ütődő megduzzadt herék, verejtékező testek, nyáladzó szájak, Gonzago szörnyű állatiassága, amint kifulladva beleürül Lucien fenekébe, keze már csatakos annak ondójától.

Nem tudott szabadulni a képtől, ha Lucienre nézett, mindig felidéződött előtte. Gonzago már teljesen más eset volt, vele kapcsolatban taszításon és haragon kívül nem érzett egyebet, bár ha összekapcsolta lihegő, vörös emlékeivel, valami groteszk hajlandóságot fedezett fel magában.

Hogy a két fiúban mi zajlott le? Ismét zavartan viselték egymás társaságát, keresve a szavakat néztek egymásra másnap, el-elfordították tekintetüket. Gonzago a falnak dőlt és kissé el is fordult, mintha máris menni akarna kutyáihoz, amikor Lucien simogató mozdulattal vállára tette kezét. Gonzago visszafordult és rámosolygott kendője mögül.

Ettől a naptól kezdve mégis egyre kevesebb időt tölthettek együtt, de ez nem csak rajtuk múlott. Tanítójuk homlokegyenest ellenkezően eddigi szándékával, igyekezett elszeparálni őket. Gonzago feladta lett vadhússal ellátni a konyhát, és az erdő vadjaira való felügyelet- mintha vadőrnek nevelnék és nem uraságnak, és nem javasolták a Luciennel való múlatást – mert az nem illik egy urasághoz, legfeljebb egy vadőrhöz. Lucient berendelték a konyhára, kuktálkodni s takarítani. A közös tanórák egyre rövidültek és ritkábbak lettek. Hogy az abbé ezt mivel indokolta? Ki tudja, találékonyságát nem kellett félteni.

Mindenesetre hallgatott, senki még csak nem is sejtette mi történt (kivéve persze hármójukat), de egy ősz végi utazás megváltoztatta a helyzetet. Lucien, Gonzago és az abbé együtt utaztak – már hidegek voltak a napok, Gonzago vastag, gesztenyeszín prém köntösbe burkolózott, ezúttal kalapját mogorván az ülésre hajította, s haja is kibomolva, hosszan, puha és vastag gallért képezett válla felett. Az abbé fekete kabátját az orráig húzta. Lucient majd megvette mellettük az isten hidege. Bőre még jobban elsápadt, ajkai valósággal úgy rémlettek mintha ki volnának festve. Az út hosszú volt és unalmas, az abbé elbóbiskolt, most válthattak volna pár szót, de Gonzago is lehunyta szemét, szuszogott párat majd végigdőlve a kocsi párnázott ülésén elaludt. Lucien nem tehetve mást maga is csatlakozott – végigheveredett azon a keskeny részen, amit Gonzago meghagyott neki. Arra ébredt, hogy a hideg már nem dermeszti tagjait és fekvése is kényelmesebb. Gonzago magához ölelte álmában és szorosan, nyakig betakarta vastag selyemmel bélelt köntösével. Lucien mosolyogva kibújt ura karja alól és fölé hemperedett. Gonzago is ébren volt, egymáséba ütközött nyitott szemük.
– Fenség… – súgta mély áhítattal Lucien, arca olyan volt a fagyos erekben áradó vértől, mint egy ifjú szellemé és éppannyira kifürkészhetetlen is. Gonzago nem tudta gúnyolódik-e vele, még nem különült el benne álom és ébrenlét, megemelte fejét, Lucien pedig előrehajolt. Vöröslő ajkai megnyíltak és ráforrtak Gonzago torz szájára. Azon az emlékezetes alkalommal nem váltottak csókot. Most hosszú ideig maradtak így, ízlelgetve a pillanatot, a másik nyelvét, száját, ajkait.

Az abbé nyitott szemmel mosolygott rájuk a szemközti ülésről.

Lucienre másnap már a kúria pincéjébe zárva virradt a napvilág. Messze voltak már azok az idők, mikor az egykor itt lakó földesurak, Gonzago apjának ősei saját tömlöcükbe zárathatták kegyvesztettjeiket. Ennek ellenére a fiúnak minden bizonnyal voltak már jobb órái, mint amit a hideg, zuzmarás-nedves falak között töltött, a dohos és állott levegőn, pár patkányt szórakoztatva. Mégis visszavágyta őket, mert hírtelen az undok, bajszos rágcsálók a legkívánatosabb társaságnak rémlettek, amikor belépett hozzá látogatója: az abbé. Az ajtó bezárult mögötte és nem nyílt ki, még hosszú órákig. Aztán feltárult s távozásával, Lucien újra magára maradt: immár a sarokban kuporogva, arcát térdére szorított karjai mögé rejtve – és később se moccant.

Órák teltek el. A mellette hagyott gyertya fénye rég ellobbant, viaszba fúlt. A fiú megremegett – remélte, csak álmodta, ami történt, és remélte, hogy csak álom volt, hogy újra moccant a kilincs. Ám a zár megint pattant, ezúttal halkan, bizonytalanul, mintha nem kulcsának engedelmeskedne óbor zamatú hangján, amin a régi hordókkal társalog. Leárnyékolt lámpa tolvajfénye kúszott be, Lucien vállára óvatos érintés ereszkedett. Ő felemelte fejét. A látogatója Gonzago volt.

Azon az éjjelen vihar tört ki, igazi nyár-lelkű vihar, olyan, ami percek alatt érkezik, és fél óra alatt elmossa az utakat, a vándor lába alól elviszi a talajt, néha pedig marokkal szórja a jeget. Két sárral borított alak támolygott a faluból kifelé vezető úton egymásba kapaszkodva. Újhold volt, és szó szerint koromsötétség borult a földre, egy-egy fellobbanó villámfényében látszott az út,- legalábbis ahol lennie kellett, most rohanó gyors vizű szennyes patak szaladt. A messzeségben, az ellenkező végen néhány fáklya imbolygott pár percig, aztán az eső szinte eltörölte fényüket. Gonzago és Lucien – mert ők voltak a két menekülő, nem örülhettek sokáig az eseménynek, hiszen minden a legjobb úton haladt afelé, hogy nemsoká az ő lángjukat is kioltsa- amennyiben belefolytja őket a rohamosan duzzadó áradatba, vagy csak az is elég, ha reggelig a partján rekednek.

A szabálytalan villámok fényében nehéz volt tájékozódni. Kettejük közül Gonzago volt, aki még úgy, ahogy látott valamit, de még az ő szívverése is megállt, mikor az egyik távoli fellobbanás szaggatott fényaurába vont egy, mintha közvetlen előttük álló alakot. Nem tudták megállapítani kicsoda, micsoda, magas e vagy alacsony. Köpenybe burkolózott a vihar ellen, ami most úgy lobogott a testén, mint a varjúszárny. Megszeppenve álltak szemben, a következő villámra várva, ami pont fejük felett robbant égő szikrákat, a dörrenésbe majd megsüketültek.
– No lám csak – szólalt meg az idegen és hangja olyan bájos volt, hogy jobban meglepődtek, mintha valami rekedt torok ugatott volna rájuk. – Lord Gonzago és a kis barátja. Nem féltek, hogy meghűltök gyerekek? – és kis fejét hátravetve vidoran felnevetett.

A boszorkány állt előttük. Kiragadta őket a vihar és az üldözőik karjából.

A homok(os)vihar

Egy haverommal utaztam akkor is. Többször voltunk már együtt külföldön. Kipróbált, egymáshoz toleráns párost alkottunk. Soha nem feküdtünk le egymással, ugyanakkor vigyáztunk a másikra a bécsi, amsterdami szaunákban, bárokban. Mindig megbeszéltük, hogy ki mikor ér haza, ha elválnánk valamilyen ” előre nem látható ” ok miatt. Épp két hetes nyaralásunk utolsó reggelére ébredtünk, és szomorúan állapítottuk meg, hogy már csak 21 óra van hátra a gép indulásáig. Laci erre azt mondta, hogy őt ugyan nem érdekli, hogy mennyi időnk van, az utolsó napon ki kell menni az óceán partjára, és még egyszer fürödni kell a nagy sós vízben. Mi lehetőleg elfogadjuk a másik kívánságait és most sem vitatkoztam, beindítottam bérelt autónkat, és hamarosan a Riu Palace Hotel parkolójában álltunk meg. Ezt a szállodát tartom a legjobb fekvésű hotelnek egész Gran Canarián. Átballagtunk az elegáns passzázson, le a tengerre és a dűnékre néző teraszig. Ott, ahogy kell átbújtunk a rácson, és megindultunk a ” kanalasgémek” vonulási út vonalán. Azt javasoltam, hogy a lehető legrövidebb módon közelítsük meg a meleg strandot. Így tehát meg kellett mászni jó néhány magasabb homokdűnét. Elég korán volt, hűvös volt a homok az élszakai széltől. Amint a legnagyobb dűne takarását elhagytuk, és közeledtünk a tengerhez egyre erősebbnek kezdtem érezni a szelet. Azután mind több homokszemcse csapódott az arcunkba. Bizony nem ígérkezett szép idő. Ez a fajta forró afrikai szél olyan erővel csapja vízszintesen az ember arcába a finom és kevésbé finom szemcséket, hogy valóban szem száj megtelik vele.

– Akkor is fürödni fogok ! – Mondta Laci és eltökélten haladtunk a kék csíknak látszó part felé.

Az előttünk magasodó dűne oldalán két fiú kapaszkodott felfelé. Nem volt tanácsos tágra nyílt szemmel nézegetni bárkit is ebben az erős szélben, de nekem feltűnt, hogy az egyik nagyon izmos, szép kerek a feneke a testhez simuló mini sortban. A másik egy kissé vastagabb derekú, bajuszos fiú volt, de ő is sportolhatott régebben, ez azonnal látszott izmos lábán és karján. A két fiú néha vissza-vissza nézett. Laci szeme is villant, és hozzá méltó bölcsességgel megjegezte:

– Valamelyiknek hamarosan meg kell igazítania a cipőjét. Figyelj csak!

Úgy is lett . A bajuszos szandálján valami sürgős igazítani való akadt, amihez természetesen le kellett rakni hátizsákot, sapkát, csajkát, pufajkát, hogy az egész legalább addig tartson, míg mi be nem érjük őket. Ballagtunk is szépen. Közelről azután láthattuk, hogy az izmos fenekűnek, a hasa olyan mint a “tökreszelő”, a bajuszos szeme pedig olyan kék mint a tenger.

Jó magyarokhoz méltón nem állottuk meg néhány kajla megjegyzés és kommentár nélkül a dolgot és rájuk is hellóztunk elhaladtunkban.

A bajuszos fiú mintha felkapta volna a fejét az egyik mondatnál, és ekkor úgy éreztem érti amit mondok.

Mi akkor már nem is siettünk annyira. Vissza-vissza néztünk, hogy jönnek e már. Jöttek is. A cipőjavítási művelet másodpercek alatt befejeződött, és a lepakolási idő töredéke alatt felszedték a holmijukat.

Ekkor Laci cipője “adta be a kulcsot”. Azonnal ki kellett rázni belőle a homokot, ami kb. egy perc alatt újra belefolyik majd. A két fiú ekkor ért utol bennünket. A bajuszos rám mosolygott és németül megkérdezte:

– Magyarok vagytok?

– Igen, értesz magyarul?

– Nem csak én az NDK-ból származom és a szüleimmel sokszor voltunka Balatonon, egy két szót felismerek.

Így indult a beszélgetés, majd bemutatkoztunk. Uwe Berlinből, Manfred Mannheimből jött. Ők is a karneválra érkeztek. Együtt folytattuk az utat a dűnék között a partig. Az utolsó homokdűnét elhagyva a szél még kíméletlenebbül verte a homokot az arcunkba.

Láttuk, hogy nem érdemes a parton maradni és nem is béreltünk napozóágyat, de Laci ragaszkodott ahhoz, hogy megmártózzunk a vízben, mintegy búcsúzóul. Uwe, akinek ehhez nem volt kedve ajánlkozott, hogy ő majd vigyáz a holmikra míg mi hárman úszunk egyet. Gyorsan levetkőztünk, és éreztük, hogy a szél által szállított homok csípi bőrünket. Futva tettük meg a távot a vízig.

Erős hullámokat vetett az Atlanti Óceán, de egyáltalán nem volt hideg. Belevetettük magunkat. Fej-fej mellett úsztunk Manfreddal. Élveztük a hullámok csapkodását, átbújtunk alattuk, vagy ráfeküdtünk, és úgy vitettük magunkat a part felé. Manfréd egyre közelebb került hozzám, és én sem igyekeztem tőle eltávolodni, míg Laci egy kicsit távolabb pancsolt.

Az egyik hullám teljesen egymáshoz szorított bennünket és akkor Manfréd megfogta a vállamat. Keze a hátamra csúszott, a combja átkulcsolta a derekamat és összeért a szánk. Innentől kezdve egy hosszú csók volt a pancsolás. Néha jött egy hullám, átcsapott a fejünk fölött. Szemünk szánk tele volt sós vízzel. Habzott körülöttünk a tenger. Nagyon finom volt hozzá simulni, és érezni izmos testét. Kerek fenekébe kapaszkodni. Hasamat böködte kemény felfelé meredő farkával. Én sem maradtam higgadt. Olyan kemény merevedésem volt, hogy a viccíró nem talált volna ki hülye történeteket a tengervíz hidegségéről és a néger farkáról, ha ezt látta volna.

Kezdtünk elfáradni, és én a part felé húzódtam, ahol Laci pocskolt.

Közelebb jött hozzánk és mosolygott,azzal a félig gúnyos, félig ” na én már tudom mi lesz itt” mosolyával.

– Látom nem unatkozol – mondta.

– Semmi okom az unatkozásra, de már fázom, kimegyek, – mondtam, és otthagytam őket.

A parton fogadott aztán a meglepetés. Nedves bőrömre a vízszintesen szálló homokszemek szélirányból azonnal rátapadtak, és olyan piszkosnak éreztem magam, mint aki két hete nem látott vizet. Visszanéztem, hogy vajon visszamenjek-e, de ekkor már az én hűséges barátom Manfréd farkát fogta és vele csókolózott. Különösen nem rázott meg az eset, bár egy kicsit nehezteltem amiatt, hogy az általam kikapart gesztenyét már megint ő fogyasztja le.

Visszaballagtam Uwe mellé, aki csendesen ült a homokban és tűrte a szelet.

Nem találtam viszont levetett sortomat és pólómat. Kérdeztem Uwét, hogy vajon mit tud a jeles ruhadarabokról. Mire ő megmutatta azt a helyet ahol azoknak lenniük kellene. Ott is voltak, csak a szél 10 perc alatt legalább két cm homokkal betakarta őket. Lassan megszáradtam, és addigra a homok is lepergett rólam . Akkorra már Laci és Manfred is megérkezett .Mindannyian egyetértettünk abban, hogy itt nem maradhatunk. Keressünk talán valamilyen szélcsendes helyet a dűnék között, ahol “leheveredhetnénk”.

Ahogy haladtunk visszafelé, egyre inkább úgy tűnt, hogy a szél nem ad arra lehetőséget, hogy kényelmesen, és nyugodtan leüljünk és akkor támadt egy ötletem:

– Igyunk egy kávét valahol! – Lacinak azonnal felcsillant a szeme, és odadörmögött:

– Hol szeretnél kávét inni?

– Itt – Mutattam a számra. Erre összenevettünk, és vidáman ballagtunk a Riu Palace felé

Mire odaértünk, nyoma sem volt rajtunk a tenger frissességének. Izzadtan, piszkosan, homoktól recsegő fogakkal igyekeztünk az árnyék felé.

– Hol igyunk kávét? – Kérdezte Manfred kihívóan

Ekkor értünk az autóhoz. Kinyitottam a távirányítóval és elkezdtem bepakolni a homoktól súlyosbított holmikat.

– Én előbb lezuhanyoznék, ki tart velem? – Erre olyan sebesen beszállt mindenki az autóba, hogy gyorsasági versenyt lehetett volna nyerni vele. Rákanyarodtam a jól ismert Tirajana sugárútra, és csak a harmadik körforgalom elhagyása után kérdezték a német fiúk, hogy hova is megyünk.

Ekkor tudták meg, hogy egy maspalomasi meleg apartmanban lakunk.

A Villas Blankas-ba érkezve Laci a tettek mezejére lépett és … valóban feltett egy kávét. Ugyanakkor elővett a hűtőből egy üveg Bacardit, Gint, Colát, Tonicot és jeget.

Mohón nyeltük a hideg italt.

Kész lett a kávé, azonnal meg is ittuk. Laci csak erre várt és ledobott magáról mindent, majd Manfrédot kézen fogva bevonult a fürdőszobába, azzal a felkiáltással, hogy kevés a meleg víz, spórolni kell, együtt kell zuhanyozni.

Uwe és én még mindig izzadtan, homokosan egy-egy törölközőt a kanapéra téve üldögéltünk, és hallgattuk a “zuhanyzás” meglehetősen szeretkezésre emlékeztető hangjait a fürdőszoba felől.

Uwe elmesélte, hogyan került át a nyugati országrészbe, mivel foglalkozik, és közben mély kék szemeivel mosolygott rám. Nagyon kedves fiú. Csak néhány perc kellett ahhoz, hogy csókolózzunk. Azzal sem törődtünk, hogy a homok, mindent belep, és egy kisit csikorog a fogunk között.

Ekkor felpattant a fürdőszoba ajtaja, és két kipirult, frissen zuhanyzott szép testű fickó jött be a nappaliba, félig merev hímvesszőkkel.

– Ti jöttök !

Uwe és én nem kérettük magunkat. Magunkra csuktuk az ajtót, és már a kádban voltunk. Élvezettel csutakoltuk egymásról az izzadtságot, és a homokot.

Amikor már tiszták voltunk elzártuk a vizet. Ekkorra mindkettőnk farka kőkemény lett. Letérdeltem elé és a kezembe fogtam felfelé kunkorodó méretes szerszámát. Kidagadtak rajta az erek, és én élvezettel simogattam vastag peremét. Nagyon kívánatos volt. Lassan húzogatni kezdtem síkos kezemmel és finoman megnyaltam sima hegyét. Kéjesen nekidőlt a csempének és nedves hajamba túrt. Egyre nagyobb darabot vettem a számba duzzadó makkjából,és vesszőjéből. Arról nem lehetett szó hogy az egészet eltüntessem, mert olyan mérettel minden tapasztaltságom ellenére sem bírok.

Uwe kéjesen élvezte kedveskedésemet, majd a hónom alá nyúlt és felhúzott magához. Felemelte a karom és nyalogatni kezdte a hónom alját, csiklandozva haladt lefelé derekam, majd fenekem irányába.

Ekkor megfordított, a hátam mögé térdelt és erős nyelvével szétfeszítette farpofáimat. Nagyon erősen és mégis érzékien nyalta a fenekemet. Egyik kezével átnyúlt combjaim között és a zacskómat simogatta, majd farkamat megragadva húzogatni kezdte rajta a bőrt.

Másik kezével magát izgatta.

Utána felállt, hátamhoz símúlt és tarkómat csókolta, finoman harapdálta.

Újra bekentük magunkat tusfürdővel és síkos testtel simogattuk egymást.

Mielőtt elélveztünk volna, leöblítettük magunkat,kimásztunk a kádból, megtörölköztünk, és fél mereven visszamentünk a nappaliba.

Ami ott fogadott bennünket, az csak kicsit múlta felül várakozásainkat.

Manfréd a kanapén hanyatt feküdt, Laci 69-es pózban fölötte, és javában szopták egymást. Nem nagyon kellett nyelvtudás, hogy jól megértsék egymást.

Mi nem jöttünk zavarba, de nem is siettünk, hogy bekapcsolódjunk ebbe a kis gomolyba. A pult mögé lépve újra töltöttem a poharakat, jeget dobáltam az italokba.

Ekkor éreztem, hogy valaki hozzám símul hátulról. Nem éreztem a bajszát és valahogy izmosabb volt, mint Uwe. Manfréd volt az. Megfogta a vállam és maga felé folrított. Minden további figyelmeztetés nélkül erősen az ajkaim közé nyomta a nyelvét. Dagadó farka a hasamon dobolt, másik kezével az enyémet markolászta.

Válla fölött láttam, hogy Laci Uwe fotelja mellett áll, és Uwe szája tele van az ő farkával. Hamar egybe csúszott a két pár. Ritkán van lehetősége az embernek, hogy másik három férfi testét egyszerre érezze a közelében. Manfréd hátradőlt a kanapén, Laci az ő szája fölé guggolva engedte, hogy Manfréd kényeztesse nyelvével a fenekét. Én Manfréd combjai közé térdeltem, azok belső oldalát simogattam a nyelvemmel, majd keményen szopni kezdtem először herezacskóját, majd kőkemény farkát. Uwe felállt a kanapéra és Lacit szoptatta. Egy cuppogás volt az egész apartman.

Ekkor kopogtak. Csilingelő női hang mondott valamit spanyolul, majd egyre jobban rázta a kilincset. A takarítók voltak. Keveset beszélek spanyolul, de eszembe jutott a kulcsszó: Manana.

A két hölgy letette a cseretörölközőket a teraszra és nevetve odébbállt. Edzettek voltak már.

Mi folytattuk a megkezdett műveletet, de most Laci feküdt a kanapéra.

Én ekkor már a két német fiút egyszerre szoptam. Szeretem ha két fasz van a számban. Laci teste hívogatóan nyúlt el az ágyon , én megvontam a vállam és az ő farkát is a számba vettem. A két német fiú szerszáma a tarkómat verdeste. A fejem fölött csókolóztak. Felegyenesedtem. Laci közel volt ahhoz, hogy elélvezzen és vágyakozva nézte hármunk meredező szerszámát, majd rekedtes hangon csak ennyit mondott:

– Élvezzetek rám!

Nem fordítottam le, de amint a két másik látta, hogy elkezdtem verni a farkamat és már közel vagyok a végkifejlethez. ők is csatlakoztak. Egymás fenekébe, vállába kapaszkodva , csókolózva, közeledtünk a robbanás felé. Én mentem el elsőnek. A hosszan felfokozott izgalomtól, óriásit spricceltem Laci hasára, mellére, vállára. ő kéjesen szétkente magán a spermát, de mire ezzel végzett volna, már Uwe adagja következet. Sűrűbb volt mint az enyém, és bőségesen spriccelt a már síkos hasra. Amikor Manfréd hörögni kezdett, akkor tört fel Laci szökőkútja, de ennyi geci már nem fért el a hasán , és le is csurgott az oldalán, a hónalján, a nyakában. Manfred élvezett a legnagyobbat. Ordított, míg magja szanaszét fröcskölt, Jutott belőle mindenhova. Hamarosan nyolc kéz igyekezett a négy hatalmas adag fehérjét Laci bőrébe bedolgozni. Természetesen újra a fürdőszoba felé vettük az irányt. A zuhanyzás után lustán hevertünk el a kis zárt patióba kirakott ágymatracokon.

Szélvédett helyen jó ereje volt a napnak, italokat hoztunk magunknak, és úgy tűnt, hogy el is szundítunk, de Manfréd farka már megint merev volt. Szinte ugyanaz a jelenet ismétlődött meg mint annak előtte, csak más szereposztásban. Mindenki nyalta, szopta, csókolta a többieket, míg újra el nem élveztünk.

Amikor felkászálódtunk, a két német fiú mondta, hogy még délután vissza kell menniük , hogy fel tudjanak készülni az esti jelmezbálra, de előbb igyunk valamit a bárnál.

Manfred sangriát rendelt és csak annyit mondott pohárköszöntőül: – Zum Wohl!

Mire Laci utánadörmögte:

– Ugye megmondtam, hogy utolsó nap még egyszer kell fürödni a tengerben!

Meleg szex sztori

A kirándulás első napjának estéjére már mindenki elfáradt. Végig kellett nézni az összes kötelező látnivalót, ami egy ekkora városban már fizikailag is megerőltető. Este a szállás elfoglalása után még vacsora, aztán szabad program az apartmanban. Előkerült a kártya, egy-két társasjáték és persze a becsempészett mindenféle italok, amik elkerülték szigorú, de azért kedvelt osztályfőnökünk figyelmét. A négyszemélyes apartmanok egyszerű faházak voltak. Berendezése négy ágy és négy szekrény volt a szobában, minden egyéb kint, a közös helyiségekben, külön faházban. És persze külön a lányok és külön a fiúk lakrésze, de még az oly szigorú osztályfőnök sem hitte, hogy nem lesznek egymáshoz sikeresen átlopakodó lázadók, sőt, abban is biztos volt, hogy alkohol is lesz náluk. Ezzel úgysincs mit tenni, valószínűleg nem látott még a világ olyan osztálykirándulást ilyen korú, érettségire készülő fiatalokkal, ahol maradéktalanul sikeres lett volna az alkohol elkobzása és a nemek szétválasztása. Arra azért mindig figyel, hogy nagy baj és hajnalig tartó dorbézolás ne legyen.

Alig telt el fél óra a hivatalos lámpaoltás után, amikorra összeszedtük az eltervezett kis csapatot a kártyázáshoz. négyen voltunk fiúk a szobában és két lány, Lilla és Nóri volt a “meghívott” vendég, akik végre át tudtak jönni feltűnésmentesen az apartmanunkba.

A játék póker volt, habár igazán senki sem szerette, de Zoli szerint egyszerű és gyors köröket lehet vele játszani, ezért ennél maradtunk. A tét pedig egy rövidital, amit annak kellett meginnia, akit a győztes kijelölt. Nagyjából fél órányi játék után már mindenki kellően oldott és jókedvű volt ahhoz, hogy új szabályokat találjunk ki. Dávid ötlete volt, hogy a rövidital marad, de teljesíteni kell egy feladatot is, amit a nyertes ad az általa kijelöltnek, vagy akár mindenkinek egyszerre.

A fejünkben doboló egyre több alkohol és a feladatok, amikben rendre Levi, a harmadik szobatársam volt a legkreatívabb úgy feldobtak mindenkit, hogy már alig figyeltünk a kártyára, szinte csak azokkal foglalkoztunk. Meginni egy felest a földön lévő pohárból, aztán Lilla hanyattfekve kell, hogy töltsön a mellette fekvő Dávid hasán lévő pohárba és nekem onnan kell valahogy meginnom. Aztán Nórinak le kellett vennie a cipőjét és annak az orrára helyezett pohárból itatta meg Zolit.

Aztán eljött az a feladat, amihez már rendesen részeg résztvevőkre volt szükség és új irányt adott az estének. Az ötlet persze a vihorászó Levitől jött: Lilla igya meg a felest, de Nóri szájából, aki előtte felhajtja, de nem nyeli le. Az általános megrökönyödést hamar nagy röhögések követték, majd maga Nóri erősködött, hogy meg tudják csinálni.

A két lány végül megoldotta, mi négyen fiúk pedig érdeklődve és vihorászva figyeltük, ahogy az ajkaik összeérnek és persze az ital nagy része szétfolyik közülük. Végül a feladatot teljesítettnek ítéltük. És hamar jött a bosszú a néhány körrel később nyerő Lillától: Most Levinek kellett Dávid szájából meginnia a felest. A két fiú ellenkezése eléggé erős volt, de végül a szédítő alkohol és mi többiek meggyőztük őket, hogy ez így fair, teljesíteni kell.

– Szétfolyik mindenemen – aggodalmaskodott Levi és levette a pólóját, hogy legalább az megússza.

– Na legyünk túl rajta – mondta aztán Dávid is. – Feküdj hanyatt és úgy nem megy mellé!

Levi végigfeküdt a padlón, aztán Dávid felhajtotta a pohárka tartalmát. Közben mindenkiből kibuggyant a röhögés, Dávidnak nagyon kellett küzdenie, hogy teli szájjal nehogy ő is elnevesse magát. Levi kinyitotta a száját és Dávid fölé hajolt. Közben egyre hangosabban bíztattuk őket és már Dávid is alig bírta, nehogy elröhögje magát és az összes folyadék Levi nyakában landoljon. Aztán egyszer csak elhatározta magát és a száját Leviére tapasztotta. A másik fiú a kezével Dávid tarkója mögé nyúlt és magához szorította. Két-három másodperc után szétváltak, Levi lassan lecsúsztatta a kezét Dávid tarkójáról. Alig egy-két csepp ment mellé, ügyesen megoldották. Dávid hirtelen visszahajolt egy pillanatra levi szájára és egy nagyon hangos puszit nyomott rá.

– Ez se menjen kárba, volt ott két csepp! – mondta. Mire Levi észbekapott, már ott sem volt. A hanyattfekvő fiúnak csak annyira volt ideje, hogy barátságosan arcon legyintse a kezével a távolodó Dávidot.

– Hülye! – foglalta össze aztán, és folytattuk a játékot.

A feladatok nehezedtek és egyre vadabbak lettek. A már erősen tántorgó Nórinak az ölébe kellett engem kapnia és elvinnie az ágyig, majd rádobnia. Aztán Levinek kellett csukott szemmel kitalálnia, hogy ki ad egy harapós csókot a nyakába; önként jelentkező híján Lilla lett a kiválasztott. És mivel ez mindenkinek tetszett, jöttek a csókfeladatok. Szinte az összes feladat az volt, hogy ki kellett találni, ki ad egy puszit vagy csókot egyikünk testrészére. Eleinte könnyen ment, mert a fiúk esetében a két lány valamelyike vállalkozott rá, nem volt nehéz kitalálni. Nekik kicsit nehezebb dolguk volt, mert mi négyen voltunk.

Aztán jött az első meglepetés: Lillának Nóri adott egy nagyon gyors puszit. Ő valamiért Dávidra tippelt. Aztán én következtem csukott szemmel. A mindenkit körüllengő tömény alkoholgőz nem könnyítette meg a dolgom. Leültem a földre és vártam és próbáltam a vihorászásból és sutyorgásból kitalálni, hogy ki lesz a kiválasztott. Persze nem ment. Elhalkultak és éreztem egy meleg arcot közeledni, majd puha ajkak tapadtak a számra. Kicsit szétnyitottam az ajkaim és jóleső érzés volt, hogy a titkos csókoló is így tett. Néhány másodpercig ízlelgettük egymás ajkait, míg egy vad és elképesztően érzéki csókkal elszakította a száját az enyémtől. Egészen beleborzongtam az élménybe, némi önuralom kellett, hogy ne kapjak utána és húzzam vissza magamhoz az ismeretlent.

Aztán kinyitottam a szemem és kimondtam a varázsszót: – Zoli! – nem tudom, miért rá gondoltam, nagyrészt az alkohol hatása volt persze, de valamiért egyik lányt sem tudtam egy ilyen erős, mély és érzéki csók mögé képzelni. Zolira valahogy illett ez az elfolytott, érzéki csók stílusa.

A lányák szinte visítani kezdtek – Igeeeen! – Zoli kicsit szégyellősen mosolygott, Dávid és Levi pedig szintén vigyorogva, elismerően bólogattak. Talán irigykedve is, nem tudom.

Jött pár másféle feladat is. Levinek és Zolinak Nórival és Lillával kellett egy percig keringőt táncolnia úgy, hogy közben nem nyelik le az italt. Aztán Dávidnak Levivel kellett keringőznie, ami szintén nagy tetszést aratott. A lányok végig kuncogták, amint a két fiú egymáséba fonja az ujjait, másik kezükkel átfogják egymás derekát és mélyen egymás szemébe nézve nagy átéléssel táncolnak, miközben próbálnak egymáshoz dőlve a sok alkohol ellenére állva maradni. A végén majdnem elröhögték, de sikerült végül a szájukban lévő italt bent tartani és az egy perc végén lenyelni.

Az elfogyasztott rengeteg ital hatására egyre hangosabbak és vadabbak lettünk. Épp Lilla próbált Zolival egy feladatot megoldani – a csukott szemmel támolygó és botorkáló fiút kellett végigvezetni egy cipőkkel kijelölt labirintuson, amikor hangos kopogás hallatszott az ajtóról. – Hajnal egy van! – kiabálta az osztályfőnök – Fellőni a pizsit de gyorsan! – aztán elment. Eddig tartott a türelme.

Elhalkultunk, majd halk kuncogások közepette kicsit rendbeszedtük a szobát. Nóri és Lilla pedig visszasettenkedett a saját faházába.

Négyen összeszedtük a maradékot és nekiláttunk a lefekvésnek. Röhögcsélve, egymást ugratva vetettük meg az ágyat.

– Jól csókolsz! – mondta nevetve Zoli, aztán hozzám vágta a párnáját. Én visszadobtam, sikerült fejen találnom.

– Te is! – mondtam, aztán hozzátettem – bébi! – erre Dávidból és Leviből is kirobbant a nevetés.

– Ti meg nagyon szexin táncoltok. – mondtam nekik, amire megintcsak nevetgélés volt a válasz. Alsóra vetkőztem, hogy átszaladjak a zuhanyzóba.

– Te hülye vagy… majd reggel! – mondta Levi, aztán el is dőlt az ágyán, közben Dávid már hangosan szuszogott. Pár perc alatt elaludt. Én rendesen szédelegtem az alkoholtól, bizonytalan léptekkel vittem a ruhám a szekrénybe.

– Reggel pont ahhoz lesz majd kedvem! – morogta Zoli is – megyek én is. – aztán ledobta a pólót és a nadrágját. Kinyitottuk a faház ajtaját és egy pillanat alatt beáramlott a jéghideg esti levegő. Aztán egy szál alsóban átrohantunk a zuhanyzóba. Kicsit kijózanító volt a részegségből a néhány másodperces futás, de azért alaposan be voltunk rúgva.

Magunkra zártuk az ajtót és bementem az egyik fülkébe, Zoli a mellettem lévőbe. Alig egy perc kellett, hogy sűrű gőz lepje el a zuhanyzót, nagyon jól esett a forró víz. Csukott szemmel álltam a vízsugár alatt, amikor megéreztem egy kéz érintését a derekamon.

– Csókkirály! – mondta hirtelen Zoli egész közelről, mire riadtan kinyitottam a szemem. Ott állt velem szemben, akárcsak én, anyaszült meztelenül. Hirtelen egész közel lépett, a derekamat az övéhez húzta, hogy a hasunk és az altestünk is összesimult. Egy pillanat alatt felizgultam tőle és éreztem, hogy ő is. Elnevette magát és vadul a nyakamba csókolt. Éreztem, amint lent összesimulunk, hogy a merevedésünk egymáséhoz feszül egy pillanatra. Még erősebben húzott magához egy másodpercig, aztán hirtelen elengedett, megfordult és visszamenekült a saját tusolója alá.

– Méghogy én! – kiálottam át neki – Te vagy itt a csókkirály, bébi! – mondtam, aztán csak a részeg kuncogást hallottam odaátról. Nem bírtam magammal, kiléptem a tus alól és átnéztem hozzá. A fal felé fordulva állt a tus alatt nekem háttal, közben az ágyékát simogatta. Mögé léptem és gondolkodás nélkül átöleltem hátulról. A karjaimmal átfontam a hasán, aztán egyik kezem felcsúszott a mellkasára, a másikkal pedig simogatni kezdtem az ő ágyékára simuló kezét.

– Megőrülök tőled. – suttogtam a nyakába szorosan, majd mélyen és vadul a nyakába csókoltam. Felszegte a fejét és halkan nyögött egyet. Aztán folytattam.

– A te hibád, nem kellett volna olyan baromi jól megcsókolnod

– Részegek vagyunk – suttogta – basszus…. tökrészeg vagy te is.

– Igen – mondtam, amint elszakadtam a nyakától – de nem baj.

– Szeretkezni akarok veled, te részeg hülye – mondta és váratlanul kitépte magát az ölelésemből és szembe fordult velem. Nem várt választ, mert magához húzott, mindkét karjával átölelte a derekam és a száját az enyémre tapasztotta. Vad csókcsatába kezdtünk. Az alkohol gőze és a zubogó forró víz teljesen megvadított mindkettőnket. Nekidőlt a tus falának, én teljes testemmel nekinyomtam, miközben szorosan magához húzott. A meztelen testünk szinte minden porcikája egymásénak feszült, a mellkasunk egymáséra simult, a derekammal az övét nyomtam az őrülten lüktető ágyékunk pedig egymásét masszírozta.

Éreztem, hogy mindketten hatalmasra duzzadtunk odalenn és kisebb birkózás kezdődött az egymást masszírozó tagjaink között.

– Jézusom! – nyögte, amikor egy kicsit elszakad egymástól az ajkunk. Ezt kihasználva megint a nyakába csókoltam, amit ugyanígy viszonzott. Aztán az államat és megint a nyakamat halmozta el csókokkal, majd én támadtam ismét a nyakát. Közben ütemesen mozgattuk a derekunkat, ágyékunkkal tökéletes összhangban masszíroztuk egymásét. Mindkét kezével magához húzott és ajkaink megtalálták egymást. Vad csókcsatába kezdtünk. Éreztem, hogy a nyelvével az enyémet keresi, beengedtem a számba és a nyelvünk őrült birkózásba kezdett egymáséval. Közben az egyik combommal szétfeszítettem a két combját és beléptem a lábai közé. Erre egyik lábát felemelte, majd lassan a lábam köré kulcsolta, még szorosabban összepréselve az ágyékunkat.

A nyelveink egy pillanatra sem hagyták abba a birkózást, és mostmár odalenn, dagadó férfiasságunk is egymásét masszírozta. A testünk közé szorult, egymáséhoz feszülő tagjaink lassú hullámzásra késztettek minket. Tökéletes összhangban, egy testként mozgott együtt az ágyékunk és vele minden porcikánk egymáson. A szenvedélyes csókolózás csak addig szakadt félbe, amíg kiszabadította nyelvét a számból, az ajkai közé harapta az alsó ajkamat és pár milliméternyit eltávolodott tőlem.

Aztán elengedett, mire én támadtam és néhány másodperc után megint megtalálták egymást az ajkaink, mögöttük pedig a nyelvünk ismét őrületest birkózásba kezdett.

Lábának kulcsolása a lábamon erősödött, a csókok még vadabbá váltak. A combjaimmal satuba szorítottam a másik combját, a férfiasságunk pedig újabb hullámzásra késztette az ágyékunkat.

– Ahhh, – hangosan felnyögött – én mindjárt elélvezek – súgta, miután az ajkait kitépte az ajkaim közül.

– Egyszerre – válaszoltam neki, aztán egy testként egymáshoz feszülve mozdultunk. Éreztem, ahogy kitör belőle az élvezet, majd két-három másodperc múlva én sem bírtam tovább. Együtt hullámozva áztattuk el egymás ágyékát és combjait.

A szorítás kicsit lazult, a lábamat átkulcsoló lába már nem préselte össze az ágyékunkat, csak finomat átkulcsolta a combom. Kicsit lazítottam én is a combjaim szorítását, így a satuba fogott másik combja is már csak lágyan simult az enyéim közé. Néhány percig még lazán átölelve tartottuk egymást, egy-egy finom csókot váltva, esetleg egymás nyakába kicsit vadabbul belecsókolva. A zubogó forró víz lassan lemosta testünkről egymás nedveit.A szemembe nézett és az alkoholgőzös tekintetében valami vidám, őrült boldogság is volt. Megcsókolt megint, aztán kibogoztuk egymásból magunkat. Egy kicsit még lazán átölelve tartottam és egy utolsó finom puszit nyomtam a szájára.

– Hülye – mondta vigyorogva és gyorsan visszaadta.

– Te vagy a hülye – válaszoltam – miattad van az egész – erre már hangosan nevetett. Elengedtük egymást, majd elzártuk a vizet mindkét tusolóban és megtörölköztünk. Felvettük a tiszta boxert, majd amint a kilincs felé nyúltam, feltűnt, hogy mennyire jól néz ki ez a fiú így. Őrülten vonzónak találtam hirtelen. Vajon miért nem vettem ezt eddig észre. Vagy csak ennyire részeg lennék? Hogy mindegy? Azt mindenesetre éreztem, hogy nagyon kótyagos vagyok. Az alkoholtól, de az élménytől is talán. Szinte ugyanabban a pillanatban vettem észre, hogy ő is engem stíröl. Egymásra néztünk és egyszerre elnevettük magunkat.

– Minden nap be akarok veled rúgni, ha ez a vége – mondta nevetve, miközben kinyitottam az ajtót.

– Én is veled – mondtam – de akár berúgás nélkül is! – folytattam.

– Hülye! – mondta megint, aztán visszacsapta a félig kinyitott ajtót és váratlanul magához rántott. Nem csókolt meg, csak szorosan magához húzott. A fülemhez hajolt.

– Hülye vagy, de azért ez volt életem legjobb csókolózása. – Éreztem ismét, hogy a boxereink alatt mindketten felizgultunk. Átöleltem én is, pár másodpercig egymáshoz simulva öletlük egymást. A két boxeren át az egymáshoz feszülő merevedés megint őrületes érzéssé vált.

– Neee, már nem lehet, ne hülyéskedj! – mondtam, de gyorsan egy puszit nyomtam a szájára.

– Tudom, csak lehet, hogy soká rúgunk be megint – aztán felnevetett, kibontakoztunk egymásból és kinyitotta az ajtót. Pár lépéssel mögötte futottam vissza a szobánkba. Aztán eldőlt az ágyán és magára húzta a takarót. Én is ezt tettem a magamén és közben dobolt a vér a fülemben. Az őrületesen jó élmény hatása nem múlt még el. Ha becsuktam a szemem, láttam a gyönyörű, sportos testét egy szál boxerben a takaró alatt. És odaképzeltem magam mellé. Megint elkezdtem felizgulni, úgyhogy próbáltam valami másra gondolni. Ő is fészkelődött, aztán halkan megszólalt.

– Azért nem kell holnap mindenkinek elmesélni – majd egy kis szünet – hogy mennyit ittunk.

Kicsit vártam, nem tudtam, hirtelen, mit válaszoljak.

– Persze, hogy nem. – mondtam végül és felhúztam a takarót a nyakamig. Kis várakozás után, mintha csak egy halk sóhajtás lett volna, még annyit hallottam az ágy felől:

– Köszi – aztán befordult a fal felé, fülig felhúzott takaróval.

– Hülye vagy – suttogtam halkan – én köszi – aztán én is befordultam, nagyjából két perc kellett, hogy elaludjunk.

Perverz vágyak

Imádom a képeket, és nincs jobb mint egy wc-ben térdelni és remegve várni amint egy idegen kan átdugja a kemény faszát!Az első amire állatiasan begerjedek az a fasz szaga. A férfias fasszag annyira begerjeszt hogy a segglukam is automatikusan kinyílik tőle.Először csak szagolgatom, puszilgatom a makkot, aztán körbenyalom és elkezdem lucskosan szopni. Élvezem hogy egy idegen bikát szopok és ami a legjobban begerjeszt, hogy neki csak az az egyetlen célja hogy a számba ürítsen. élvezem ahogy liheg a másik kabinban és halkan azt suttogja: ez az, szopjad baby, isteni szád van, szopjad a faszomat te kis geci! Én teljesen kikapcsolok, a szívem a fülemben dobog, minden megszűnik körülöttem csak a fasz van amit szopok vadul.Iszonyatos az a kéj amit átélek! Az az alázat ahogy egy férfi faszát szopom, ahogy érzem a férfias szagát, ami összeolvad a pisa szagával, csorognak a könnyeim annyira élvezem ahogy kisfiúként szopok egy férfit.Közben a bika egyre durvábban löki a faszt, majd egyszer csak belerobban az ondója a számba. Érzem ahogy megállás nélkül fröcsköl, én nyelek egy nagyot, de úgy hogy maradjon is a számban elég amit ízlelgethetek, szopogathatok a fasszal együtt. A fickó még lök párat, aztán lassan kihúzza a faszt a számból.Pár másodperc múlva lehajol a lukhoz és átsuttog lihegve hogy: Nem vagy szomjas? Én meg: Dehogynem! Csak lesem a lukaon ahogy lóbálja a faszt előttem, én meg könyörgöm hogy dugja át és hugyozzon, aztát átdugja én meg csak várok gyötrelmesen mikor indul el a pisa.Csak várok és kínlódom, lassan iszonyatos kínnal hogy mikor jön már, fohászkodom, kérlelem magamban, oly nagy a kín a vágy után hogy újra kicsordulnak a könnyeim és erre megindul a forró pisa, amit élvezettel kortyolok és oly nagy szerencsém van hogy jó erős íze van a kanhúgynak amit iszom. Csak nyelem a pisát és verem a faszomat. a fickó nagyokat nyom és csak úgy zubog a számba a húgy, én is elérem a csúcsot és miközben kortyolok vadul, állatias élvezettel, kínlódna, nyögve fröcskölök a válaszfalra.Életem egyik legjobb szopása volt wc-ben a Népliget pályaudvar wc-jében.””