Meleg képzelgések

Ha lehet fokozni, akkor a teremben még nagyobb lett a némaság. Szinte látható volt az emberek arcán a kín, hogy nem képesek egyszerre két irányba nézni. Azok voltak kivételesen a legjobb helyzetben, akik eddig Harryvel szemben ültek, a vádlottak háta mögött, mert így premier plánban tárult eléjük a jelenet. Nos, meg kell hagyni, nem mindennap adódik ilyen izgalmas és szórakoztató műsor az itt dolgozó ítélkezőknek. Általában csak könyörgő, fenyegetőző, üvöltő, tagadó, beismerő, időnként síró bűnösök, és még bűnösebbek ennek a helynek látogatói.
Egy Harry Potter vs. Caramel meccs, mindkettőjük ellenségének életéért. Ha nem lett volna kínos, akkor ezek a tisztes bírák most bizony fogadásokat kötnek a végkimenetelre. Azért az össze-összevillanó szemekből nagyjából így is sejteni lehetett, ki kinek a győzelmében bízik.

Harry felszegett, dacos fejjel fixírozta Caramelt, aki láthatólag elégedett volt ezzel a döntéssel is. Malfoy pedig rendületlenül hozta az előkelő, hideg formáját. Mindenki kíváncsi volt az ítéletre, mert bár tökéletesen hallották a nem sokkal ezelőtti beszédet, nem hitték, hogy a miniszter valóban szabadon engedi a halálfalót ilyen egyszerűen.

Caramel élvezte a rászegeződő tekinteteket. Mindig is szeretett a figyelem középpontjában állni, és most az az önfejű barom tálcán nyújtotta neki a bosszút és a népszerűséget, ami a választásoknál még igen hasznos lehet. Gyűlölte ezt a konok, makacs, politikailag abszolút nulla kölyköt, aki minden felsorolt negatív tulajdonsága ellenére is nagyobb hatalommal, és befolyással bírt az emberekre, mint amennyire ő valaha is fog. Bosszantotta ez a tudat. Az egyetlen vigasza talán az lehetett, hogy annak a szerencsétlennek fogalma sem volt róla, mi van a birtokában. Harry Potter, főleg nem sokkal így a háború után, ha akarta, simán megdönthette volna az egész Minisztériumot. Megpróbálta hát teljes erejéből a maga vonzáskörében tartani a fiút, aki a hatalom biztos záloga az új világban. Mindent fölajánlott neki, amit törvényes, vagy akár törvénytelen eszközökkel a rendelkezésére tudott volna bocsátani. De nem! Az a szerencsétlen kölyök nem volt hajlandó az együttműködésre. Most pedig maga adja a legtökéletesebb bosszúhoz a fegyvert a kezébe. Caramel gondolatban vállon veregette magát. Ha jól választja meg a feltételeket, akkor az a szemét halálfalóivadék úgy is hamarosan visszakerül ide, ahova való, de előtte pokollá teszi a Kis Túlélő életét.

Malfoy hidegen tekintett a két emberre. Finom ösztönei megsúgták, mi a Miniszter úr szándéka ezzel a kétes húzással, és ha nem tartotta volna ezt az embert egy semmirevaló, szemét patkánynak, akkor most elismerően pillantott volna rá. Pontosan tudta, mire számít a másik, nem hiába nevelték annak, ami, arisztokratának, aki majdan egy nagy múltú család feje lesz. Az ő feladata a Malfoy név tisztán tartása, akár tetszik ez egyeseknek, akár nem. Mindenki tudja, mit jelent viselni ezt a nevet, ő pedig büszke rá. Igen, még most is. Arra természetesen nem, amiért most ezen a helyen kényszerű elviselni ilyen embereket, mint Caramel. Voldemortnak nem lett volna szabad elbuknia, vagy legalábbis tovább kellett volna húznia, amíg apja mindent elrendez, és mint mindig, a család makulátlan múlttal nézhessen szembe a nem is annyira alaptalan vádakkal. De minden olyan gyorsan történt, hogy idő sem volt intézkedni. Lucius, a híresen jó politikus, vesztett. Ilyen nagyban már nem megengedhető a hiba, ő az életével fizetett, és annak a névnek a tisztességével, ami mindig is szinte különálló lényként uralkodott ezen a családon. A rossz döntéssel ide taszította őt is, a fiút, aki egyedül képes tovább vinni a vérvonalat. Most rajta a felelősség, hogy újra a varázslótársadalom fölé emelkedjen, mint Malfoy, és ezért bármit hajlandó megtenni, hiszen ez a kötelessége.
Sosem hitte volna, hogy a helyzethez képest ilyen könnyű dolga lesz majd, hiszen maga a Kis Túlélő, a Nagyúr Gyilkosa kínál neki kiutat. Ha valaki, hát Harry Potter, biztosan kiviszi innen. Draco önkéntelenül is elmosolyodott magában. Milyen ironikus, nemde?

Harry idegesen figyelte szavai hatását. Caramel szemmel láthatóan nyugodtan hátradőlt, és elégedett volt a válaszával. Nem igazán értette ezt a reakciót, azt hitte, komolyan meg kell majd küzdenie, hogy Malfoyt megmentse a dementorcsóktól, ehelyett minden hercehurca nélkül – úgy tűnik – a miniszter rábólint erre a képtelen dologra.
Malfoy meg… Róla nem is tudja, mit higgyen. Most, hogy már nem lobog benne a tűz, hanem visszazárt a régi, hideg álarcába, és így nem képes leolvasni a gondolatait. Az előbb meg mert volna esküdni rá, hogy Draco bármire képes lenne a szabadulásért, most viszont egyetlen jelét sem adja annak, hogy érdekli, ami itt folyik. Mintha takarékra állt volna. Tipikus mardekáros tempó – gondolta fintorogva -, ha van, aki elvégzi a munkát helyettük, minek is törjék magukat.
Mindegy – jutott elhatározásra -, ha belevágtam, végigcsinálom. Azt hiszem, sikerült elintéznem magamnak egy igen hosszú és tanulságos időszakot, aminek a végén megírhatom a disszertációmat malfoy-tanból. De kérdés, hogy lesz-e kedvem megvédeni?

A teremben összegyűlt bírák, őrök, aurorok, és valamilyen sógor, koma, jó barát alapon bejutott szájtátik úgy viselkedtek, mintha egy láthatatlan pingpong meccsen volnának. Ide-oda kapkodták a tekintetüket az érintettek között. Egyetlen pisszenés sem hangzott el az ominózus bejelentés óta. A pince hidege észrevétlen a csontokig mart, segítségére volt ebben a legnagyobb szövetségese, az emberi szív. A falak nyirkosan izzadtak, és a doh szaga is erősebben terjedt, rátapadva minden nyálkahártyára. Épeszű ember nem sokáigbírja ezt a feszültséget, így Harry és Caramel jóformán egyszerre szólalt meg. A fiú, ahogy az illem kívánta, egy bólintással jelezte az idősebb, és magasabb rangú férfinak, hogy kezdje ő.
Caramel, miután ismételten körbehordozta tekintetét, és konstatálta, hogy mindenki rá figyel, megköszörülte a torkát, hogy tovább csigázza az érdeklődést, majd belekezdett a mondanivalójába.
– Uraim, hallották előbbi szavaim. Önök a tanúk mindarra, amit eddig, és mit ezután mondani szándékozom. A döntésemet meg nem másíthatom, főleg én, akinek kötelessége a megfontolt gondolkodás, az egész varázsló társadalom érdekében – Harry kéztetést érzett, hogy a szemét forgassa, de ennyi év alatt kinőtt az ilyen gyerekes érzelemnyilvánításokból. Ráadásul Malfoy is felé pillantott, mintha várna valami efféle reakciót, így inkább maradt az eddig bevált kő merev arcvonásoknál, és gondolati szinten tartotta meg a véleményét. – Ígéretemhez híven tehát, ha Harry James Potter teljes felelősséget vállal az itt megjelent vádlottért, Draco Lucius Malfoyért, akkor az érintett megfelelő óvintézkedések után távozhat.
A tömeg végre sustorogni kezdett. Némelyek morogtak, és nem egy félhangos beszólás fejezte ki nemtetszését, miszerint miért nem kerül a mocskos halálfaló oda, ahová való. A szemekben most felizzott a gyűlölet, arra a lehetőségre gondolva, hogy az általuk oly annyira gyűlölt hatalom egyik képviselője szabadulhat. Többen ellenségesen kezdték méregetni Harryt is, és nem egy fejben megfordult a kérdés, hogy hogyan lehet ez? Miért védi?
Harry érezte a hangulatváltást. Amikor elfogadta a kihívást, még nem volt teljesen tisztában azzal, hogy mit vállal pontosan, de a miniszter önelégült arcát nézve lassan megértette, hogy csapdába csalták. Rápillantott Malfoyra, aki – mint mindig – most is elegánsan ült az őt rabláncon tartó széken, és egyenes háttal, felemelt fejjel nézett farkasszemet az őt fixírozókkal. Nem tűnt meglepettnek, és Harryt bosszantotta, hogy csak ő nem vett észre az egészből semmit. „Az a szemét!” – szorult ökölbe a keze. – „Ha nem tud maga mellé állítani, akkor ellenem hangolja a közvéleményt, ahogy teszi azt már jó ideje, és újra, meg újra oda jutunk, hogy én magyarázkodom az embereknek. De nem érdekel! Akkor sem adom fel! Megmutatom, hogy igeneis jó döntést hoztam!” – Fölemelte a fejét, és jeges pillantással mérte végig azokat, akik megkérdőjelezték ennek helyességét. Többen megszeppenve másfelé néztek. Nem sokuknak volt bátorsága sokáig magán tűrni a haragvó Megváltó tekintetét.

Malfoy határozottan jól szórakozott. Tudta, hogy nyert ügye van. Caramel fontosabbnak tartotta Harry megalázását, mint azt, hogy őt koholt vádak alapján lecsukassa. Nézte a felháborodott embereket, minden különösebb érzelem nélkül. Megvetettte ezt a csőcseléket, akik a látványosság kedvéért jöttek csorgatni a nyálukat, na meg azért, hogy vethessenek egy pillantást, netán odaköszönhessenek a Kis Túlélőnek. Szánalmasnak tartotta ezeknek az embereknek a létét, és jól esett lenézni a gyűlölettel lobogó szemeket. Látta, hogy Harry felé néz, de ez sem izgatta különösebben. Az a szerencsétlen a feladatát már elvégezte, innentől nincs több dolga vele. Mindenesetre tényleg roppant szórakoztató volt változó arckifejezéseit figyelni, amik minden igyekezete ellenére, pontosan tükrözték az adott helyzetről a véleményét. Ki nem hagyta volna, amikor az a szerencsétlen rádöbbent, hogy Caramel a bolondját járatta vele. Viszont meglepődött azon a tekinteten, amit a másik fölemelkedő arcán látott végül. Van tartás benne, az kétségtelen – ismerte el magában –, kár hogy nem nemesnek született, akkor talán kiváló szövetségesek lehettünk volna. Bár, ki tudja, lehet, így volt elrendelve, és akkor is csak halálos ellenségekként tekintenénk egymásra. Kár is ezen rágódni…

A néma háborút ismét a miniszter hangja törte meg. A felháborodott, néhol tanácstalan szemek felé fordultak, amint szólásra emelkedett.
– Természetesen nem kószálhat közöttünk mindenféle megkötések nélkül, amíg ártatlansága be nem bizonyosodik. – Az ártatlanság szóra többen felhorkantak ugyan, de ő nem zavartatta magát. –Tehát, köteles letenni a Megszeghetetlen Esküt, hogy sem ő, sem általa megbízott emberek nem törnek felügyelője életére. Továbbá a vádlott köteles a felügyeletével megbízott, jelen esetben Harry James Potter közvetlen közelében tartózkodni, és értelemszerűen egy fedél alatt lakni vele a kivizsgálás lezárásáig.
A suttogás megint elhalt a teremben erre a kijelentésre, és Caramel nagyon élvezte, hogy ennyire kezében tartja a hangulatot. Elégedett volt a mai napjával.
Harry és Draco most pillantott először igazán egymásra. A zöld és a szürke szemek fenyegetően villantak össze, hisz mindkettő mögött ádáz harc dúlt. A tökéletes önuralommal büszkélkedő Malfoy vonások is megremegtek egy törtmásodperc erejéig, és az egyébként sem türelméről híres Potter-vér is forrni kezdett. Majd mindkettejük részéről egy apró biccentéssel elhessegették az indulat felhőit, és a jóval összeszedettebb arisztokrata csemete szólalt meg először.
– Elfogadom a feltételeket.
Harry még egy pillanatig bírkózott saját indulataival, majd miután sikeresen meggyőzte magát, hogy ezzel is borsot törhet szeretett minisztere orra alá, ő is megerősítette az előtte szólót.
– Draco Lucius Malfoy felügyeletét, a megszabott feltételekkel együtt, továbbra is vállalom.

Nyeltem mint kacsa a nokedlit

Egy homoszex történetet osztok meg. Tavaly augusztusban töltöttem be a 17. életévemet. Sosem voltam kollégista.
Az első élményem egy diszkózáshoz köthető még tavalyelőtt nagyszombaton. A baráti társaságunkba volt egy 19 éves srác (kinézetre bárki azt gondolná, hogy kb. 16 lehet). Egész este érezhetően megpróbált közeledni hozzám. Amikor leültünk, akkor vagy lábamat, vagy a kezemet simogatta. Amennyiben az emlékeim nem hagynak cserbe, ugyanis nem voltam már 100%-ig józan akkor. Akkor az hozta meg az áttörést, amikor úgy éjfél-1 körül a WC-be könnyítettem magamon és a fiú beállt a mellettem levő piszuárhoz és megláttam a kb. 12/4-os lankadt, viszont szőrös farkát. Megkérdeztem, hogy megfoghatom-e neki, amit megengedett. Jó érzés volt a kezembe tartani egy másik fiú péniszét. Aztán felém fordult és így szólt: Szopj le! Én játszottam a süketet, majd mégegyszer szólt, de még ekkor is csak fogtam a farkát ledermedve. Aztán, amikor harmadjára szólt, sőt már inkább rámförmedt, akkor tértem igazán magamhoz, hogy mennyire vágyok is arra, hogy leszopjak végre egy jó péniszt. Közben egyre merevebb lett az övé is, de az enyém is. Belökdösött az angol WC-be, letérdeltetett és elkezdte benyomni a számba a farkát. Én csak óvatosan engedtem be. Először a száját nyalogatni, hogy megérezzem, hogy milyen egy farok íze, majd egyre jobban bekaptam és szoptam! Nagyon jó érzések keringtek bennem! Aztán elkezdett a farkából csordogálni, majd spriccelni a számba az az ugyan kicsit meleg, nagyon ízletes sperma. Én meg nyeltem, mint kacsa a nokedlit, de a farkát sem akartam kiereszteni a számból. Nagyon jó érzés volt, hogy egy ilyen nemi szerv van a számba.

Az első élményben szüzességet veszélyeztető szexuális együttlét és csók nem volt.

Seggbe raktam a haveromat

Egyik haverom áthívott. Már akkor kicsit furcsálltam a dolgot, hiszen úgy köszönt el, hogy “valami szexi ruhába legyél… ja, és nincs itthon senki.” Sokat szoktunk így beszélni, nem igazán vettem komolyan. Azonban felvettem azt a terepmintás térdnadrágot, ami nekem már egy picit kicsi, így feszült rajtam, de legfőképp a fenekemen. Múltkor is megjegyezte, hogy milyen szép, kerek fenekem van benne.
Mikor ajtót nyitott, feltűnt, hogy egy nagyon szexi farmer van rajta. Teljesen rásimul a combjára, de amikor háttal ment előttem, akkor… beindultam. Tiniként az a segg annyira vonzott, hogy az valami hihetetlen. Azt a feneket nagyon sok lány megirigyelhetné. CSODÁLATOS volt! Egyből merevedésem lett tőle.
Azt hiszem rám mosolygott a szerencse, mert mikor lehajoltam, hogy levegyem a cipőm, egyből megmarkolta a fenekem.
– Na, most végre dugni fogunk! – gondoltam.
Megfordultam, egymásra mosolyogtunk, majd smároltunk. Nagyon érzéki volt, ahogy a nyelvünk játszadozott egymással. Teljesen elöntött a forróság – beindultam. Rámarkoltam a fenekére, majd az ujjaimmal a lyuka felé közelítettem. Bedugtam neki, amennyire tudtam a farmertól. Közbe ő a fenekemet csapdosta, markolászta.
– Gyere cica, menjünk be a szobámba! – mondta.

Követtem. Ott is smároltunk, majd gyorsan megszabadultunk a ruháinktól. Nem szórakozott, egyből mondta, hogy feküdjek le az ágyra. Így is tettem. Ekkor elkezdett játszani a farkammal. Először csak húzogatta, majd bekapta és elkezdett szopni. Halk nyögésekkel jeleztem, hogy jól csinálja.
Majd a hasamra fordított, és elkezdte harapdálni a fenekem. Aztán a lyukam fele ment, amit először csak a nyelvével izgatta körülötte, majd be is dugta. Nagyon jól csinálta.
Majd kutyapózba állított és behelyezte a farkát. Akkor volt először bennem pénisz, így egy kicsit fájt. Először csak gyengén csinálta, majd egyre gyorsabban, és egyre mélyebbre hatolt. Közben éreztem, ahogy tágul a lyukam.
– Hova élvezzek cicám? – kérdezte.
– Ah! Élvezz belém, kérlek! – nyögtem.
Mihelyst ezt kimondtam, egyből éreztem, ahogy forró spermája elönti a lyukam. Kicsit még hagyta, hogy belém folyjon, majd a maradékot lenyalta rólam.
Következtem én. Leültem az ágy szélére, kicsit szopta a farkam, majd beleült szépen, lassan. Nagyon jó érzés volt, ahogy belehatoltam a kissé meleg fenekébe. Nehezen lehetne ezt összehasonlítani bármivel.

Mikor teljesen bent volt a farkam a tökéletes formájú fenekében, elkezdett fel-le mozogni. Lassan, majd hirtelen begyorsult. Szabályosan ugrált rajtam. Mindketten hangosan nyögtünk. Közben a jobb kezemmel – ballal támaszkodtam – a farkát húzogattam.
Váratlanul leszállt rólam, majd a padlóra ment, és kutyapózra váltott. Egyből be is raktam neki újra. Nem mindennap dughat az ember egy olyan szép, borotvált, kerek feneket.
– Mindjárt szétélvezek. Ah! Hova kéred te? – kérdeztem tőle.
– Kend szét a seggemen! – válaszolt.

Ki-be jártam, majd amikor úgy éreztem, hogy alig bírom, kihúztam a farkam. Pont elélveztem, így szétkentem a még mindig eszméletlenül jó (de tényleg, valami hihetetlen feneke van) fenekén. Tudtam, hogy mit akar. Tehát elkezdtem lenyalni róla.
Mikor végeztem, felállt, megfordult. Egyből bekaptam a számba, és szoptam. A farka a korához képest nem volt túl nagy, de kicsi sem. Szépen elfért a számban. A nyelvemmel nyalogattam, a fejemmel pedig szépen előre-hátra mozogtam. Majd rásegített ő is- szabályosan megdugta a számat. Ekkor még egyszer elélvezett, de már nem olyan nagyot. Lenyeltem mind, és meg kell, hogy mondjam, nagyon jó íze volt.
Felöltöztünk, smároltunk egy picit, majd hazamentem. Megbeszéltük, hogy hétvégente mindig összefutunk. És hát azért a gyönyörű fenékért, bármit megcsinálnék.

Bandi felkeresett és ismét az övé lettem

ét hete rám írt Bandi és megkérdezte mi van velem!Meglepődtem hiszen már rég nem találkoztunk. Azonnal válaszoltam is neki, szerencsémre pár perc múlva jött is a válasz. Azt írta jó lenne találkozni, én persze egyből bele mentem és kérdeztem mikor és hol. Két napra rá beszéltük meg a városban!
Eljött az idő, és a találkozáskor meglepődve kérdezgettem mi van vele!

Még régen ő és két haverja majdnem heti szinten élték ki rajtam a vágyaikat egy pincében! Az utolsó napon elköszönt mert elköltözött máshova.

Azt mondta jól van és dolga van a városban azt akarta kísérjem el. El indultunk és közben jókat dumáltunk, és miért is ne,jöttek az emlékek. Nála is és nálam is! Sokat beszéltünk az estékről amiket úgy töltöttünk együtt, mondta is milyen jó volt a faszát a számba rakni. Nagyon élvezte az egészet! Az emlékektől be is indultam persze ő is és habozás nélkül mondta, hogy menjünk valami nyugis helyre ahol megbassza a számat! Nem lepődtem meg a szavain, mindig ilyen volt!
Kimentünk a város végében lévő romos házakhoz ahol gyerekkorunkban is lógtunk, mert oda senki nem járt, amíg oda értünk tovább beszélgettünk és mondta egy darabig itt marad a szüleinél, de a hétköznapi beszélgetésből hamar át váltott a szexre!Amíg oda értünk már kavarogtak a gondolatok a fejemben. Mit csinálok megint, le fog szopatni, és ha meglátnak!
Pillanatok alatt oda értünk a házakhoz, nagy gaz volt mindenhol de nem érdekelte Bandit csak ment tovább így hát mentem utána! Be is ment az egyik házba és szolt, hogy menjek utána, bent a házban semmi nem volt, üres szobák. Bandi belépett az egyikbe és azt mondta itt jó lesz. Beléptem utána és ő rám szolt parancsolóan, hogy térdeljek elé, így is tettem, és ő már vette is elő a faszát. Még mindig tetszik a szerszáma, nagy és kemény.
Ahogy ott térdeltem előtte és láttam az ágaskodó férfiasságát, izmos hasát és barna bőrét már nem tudtam másra figyelni! Nem érdekelt semmi csak,hogy a számba tömje és kéjes nyögéssekkel kísérve dugja meg! Tudod a dolgod köcsög – mondta és tolta a számhoz a szerszámát! Nagyon élveztem ahogy beszélt velem és ő ezt tudta! Kinyitottam a szám,bevettem a makkját és megszívtam, hogy tudja tudom a dolgom és szófogadó köcsögje vagyok! Erre ő mindkét kezével megfogta a fejem és elkezdte ki-be tolni a kemény faszát és már hallottam is a nyögését.
Közben azt kérdezgette, hogy én is élvezem-e, én meg csak hümmögtem ühüm!
A válasza az volt erre – tudom, hogy szereted szopni a faszomat csicska, a faszszopó köcsögöm vagy és azt csinálod amit mondok – és kikapta a számból a kéjlécet majd rám mordult – megértetted köcsög?!
A válaszom természetesen igen volt, nagyon élveztem amit csinál velem. Azt akartam, hogy parancsoljon nekem ha már az övé vagyok!
Nem rakta vissza egyből a számba csak nyalatta velem a tövétől a hegyéig, és ez nekem iszonyat jó volt. Közben néztem az arcát és láttam a kissé gúnyos mosolyt azon a csodaszép barna bőrű arcán,persze ezt nem is hagyta szó nélkül – élvezed mi te kis buzi! Természetesen nagyon élveztem ahogy a számba vehettem a méretes farkát és ahogy nyalogattam,simogattam az ágyékát körbe-körbe! Láttam élvezi ahogy én is!
Megkérdeztem tőle mit csináljak, mit akar, bármit megteszek csak parancsoljon.
Ezen a mondatomon nagyon meglepődtem de nem bántam meg mert már mondta is,hogy szopjam tovább. Jó köcsögje ként amennyire csak tudtam bevettem a számba és hátra raktam a kezem így tudtára adva,hogy ő a főnök!Ahogy azt gondoltam keményen baszta a számat még jó ideig és azt mondta hogy a számban fog elélvezni és én nyeljem le a cuccot!A mondata után lassan majd pár perc múlva gyorsan kúrta a szám,arra gondoltam már nem bírja tovább,és igazam is volt. Felgyorsította a tempót a nagyobb élvezetért és máris átváltott finom mozdulatokra,szép lassan szinte tövig nyomta a számba majd csak a makkját hagyva a számban éreztem a meleg geciét ahogy a számba spriccel. Ezt hangos szavak követték.- nyeljed geci – mondta nekem kéjesen!Én meg persze,a csicskája,nyeltem ahogy bírtam de nem sikerült mindet mert kifolyt a számból. Ez nem zavarta mert nagyot élvezett! Kihúzta a farkát a számból ami olyan szép nagyra nőtt a számban,hogy csodálkoztam de ezt ő is észre vette és meg is jegyezte,hogy legközelebb is így fogom csinálni.
Most már felállhatsz mondta és közben elrakta a még lankadtan is nagy eres faszát!
Csodás izmos test, szép barna bőr,jóképű és még nagy a fasza is hát ő Bandi!
Volt még folytatása a dolgoknak de azt majd máskor leírom!

Traviságom története

Másnap későn ébredtem, és rögtön elkapott a rettegés. Már a tegnap esti vállalkozás is őrültség volt, kész csoda, hogy sem menet, sem jövet nem találkoztunk senkivel a lépcsőházban, ma pedig azzal tetézhetem mindezt, hogy az osztálytársaim elé merészkedek női ruhában. Az biztos, hogy lebuziznak. Ma, és még az érettségiig hátralévő másfél évben mindennap. Nem akartam én ezt. Azon járt az agyam, hogy miként mászok ki ebből a kutyaszorítóból.
Nem is csajos ruhákat vettem fel reggel, hanem csak farmert és fiúpólót. Elhatároztam, hogy ha anyu megkérdezi, miért, akkor csak legyintek majd, hogy leszek én még lány a farsangon éppen eleget. De nem kérdezte meg.
Délelőtt fánkot sütöttünk anyuval, igazi farsangi fánkot, porcukorral, baracklekvárral. Az iskolai farsangokon az volt a szokás, hogy a lányok süteményt visznek, a fiúk üdítőt. Hát én saját sütésű farsangi fánkot viszek, ha már… Ezzel eltelt a délelőtt, majd megvolt az ebéd, és ahogyan üldögéltünk az ebéd romjai felett, anyu megszólalt:
– Itt az idő készülődni. Háromra kell menni, ugye?
– Igen.
– Akkor fürödj meg először, aztán kezdetét veszi az Edina-projekt – kacsintott rám.
Elvonszoltam magam fürdeni, és közben egész végig azon gondolkoztam, ha már nem lehet lefújni ezt az egészet, legalább el kellene viccelni, hogy ez az egész nem is komoly. De hogyan? Semmi konkrétum nem jutott eszembe.
Vívódásaim az arcomra voltak írva, mert amikor kijöttem, anyu megkérdezte:
– Rosszul vagy?
– Dehogy – sóhajtottam, – csak egy kicsit félek.
– Attól, hogy kinevetnek?
– Attól is. Meg, hogy csúfolnak majd.
– Dehogy fognak csúfolni. Tavaly is az egyik fiú boszorkánynak öltözött, te mondtad, azt se csúfolták.
– Igaz – hagytam rá. Pedig az más volt. Attila egy szőrös, csúnya boszorkánynak öltözött, az nem volt szexuálisan női jelmez, mint az enyém. De a kocka el volt már vetve, így hát átadtam magam a sorsnak.
Olyan mozdulatokkal, mint aki a kivégzésére készülődik, felvettem az egyik hasleszorítós franciabugyit, az elöl csipkés beige-színűt. A melltartókból a fekete push-upos mellett döntöttünk, a charleston-ruha nem igényel nagy melleket, ez a melltartó pedig külön kitömés nélkül is kihozza belőlem a húszas-évek deszka nőideálját. Vadiúj, füstszínű, üvegszálas nejlon-harisnyanadrág került még rám, aztán leültem, és anyu előbb kifestette a körmeimet, majd megcsinálta a frizurámat és kisminkelt. Feltette a fülemre a két kis rombusz-alakú ezüstklipszet:
– Ezeket leveheted, ha zavar, úgyse nagyon látszik a hajadtól. Csak el ne veszítsd!
Bólintottam, miközben néztem az arcom a tükörben:
– El se hiszem, hogy így fogok a többiek elé állni!
– Beijedtél?
– Kicsit igen.
– Figyelj – mondta erre anyu, – van az a farsangi álarcom, vedd fel azt. Meglátod, sokkal bátrabb leszel, ha nem látják közvetlenül az arcodat. Elrejtőzhetsz az álarc mögé.
Ez jó ötletnek tűnt, kicsit könnyebb szívvel folytattam a beöltözést. Felvettem a sárga-zöld charleston-stílusú hosszúujjú ruhát, a fekete körömcipőt, majd megkaptam az ékszereimet, és végül a beígért, sebtiben előkeresett álarcot. Gyönyörű volt, bársonyfekete, míves darab, strasszokkal, a szemöldök vonalában tollakkal.
Tökéletesen festettem benne, nem is ismertem magamra. Remélem más se fog, gondoltam fanyarul.
– Háremhölgynek kellett volna öltöznöm – közöltem, – és akkor egy fátyollal legálisan eltakarhatnám az arcomat.
– Vagy kalózkapitánynak, és akkor nem paráznál itt nekem – vágott vissza anyu.
Anyu ismét bevállalta, hogy kocsival elvisz, csak a lépcsőházat kellett megint túlélni. Szerencsére most sem találkoztunk senkivel, bár nagy baj ellenkező esetben sem történt volna, mert én megint mélyen a homlokomba húztam a kecsua-sapkámat, a sálamat pedig fel az arcom elé, és most a szememet is takarta a farsangi álarc. A télikabát alól kilógó női láb pedig legfeljebb az ismeretlen hölgyeknek kijáró udvarias köszönést eredményezett volna. Az autó pedig már biztonságos hely volt.
A kocsikázás azonban hamar véget ért, az iskola előtt ki kellett szállnom. Magamra maradtam. Innen már nem volt visszaút. Kezemben a fánkos szakajtóval beléptem a suliba. Felmentem a lépcsőn, végigmentem a folyosón, egészen az osztályunkig, minden feltűnés nélkül.
A teremben már nagy a vigadalom, aminek örültem, mert így észrevétlenül settenkedhettem el a büféasztalig, ahol muszáj volt megválnom az addig kitűnő álcázást nyújtó fánkoktól. Már a fogasnál jártam, épp a kabátomat akasztottam fel, amikor rémületemre egy harsány rikkantást hallottam magam mögött:
– Nézzétek már, a kis mimózánk lánynak öltözött!
Megfordultam, és velem szemben az egész osztály rám nézett.
– Tényleg! Még ilyet! Meg sem ismertem! Nem is gondoltam! – hallottam az első kommentárokat. Majd jöttek a poénok:
– Egy csókot, tubicám – karolt át Gábor.
– Micsoda mázlista vagy – állt elém Marci, – nem kell lemenned a földszintre a fiú WC-be, nyugodtan bemehetsz idefönn a lányba is!
– Most már mindig így fogsz járni, vagy ez csak egy jelmez? – találgatta Jocó.
Az első reakciókat így megúsztam, csak a háttérzajból ütötte meg a fülemet egy azonosíthatatlan hang:
– Biztos, hogy buzika!
Igazából messze nem én voltam a legnagyobb szám. Voltak sokkal jobb jelmezek is – szőlő, TV-készülék, kémény, – és volt rajtam kívül is női jelmezes fiú: Szuperdagink rózsaszín balerinának öltözött. Igaz Kati pedig kicsit visszafordította az ivararányt azzal, hogy fiú-jelmezbe, amerikai gengszternek öltözött.
Kis idő múlva már egészen kényelmesen éreztem magam. Az álarcomat is levettem. Ettünk-ittunk, dumáltunk, és én tulajdonképpen el is felejtettem, hogy lánynak vagyok öltözve. Hamar eljött az 5 óra, amikor le kellett menni a tornaterembe, az össz-iskolai farsangi buliba. Rám visszakerült az álarc.
A tornateremben minden osztály vonult egy kört a többiek előtt, megmutatva milyen jelmezben van. Én voltam az egyetlen álarcos, de érthető okokból tartottam magam ehhez a rejtőzködő allűrhöz. Aztán minden osztály delegált egy embert a hagyományos jelmez-zsüribe, és kezdődhetett a mulatság. Lekapcsolták a nagy villanyokat, csak a színes fények égtek, villóztak, és szólt a zene, ment a tánc.
Én nem táncoltam, nem is akartam egyáltalán, mert most, hogy így átálltam a női oldalra, lányokkal nem akartam, fiúkkal meg hülyén venné ki magát. Amikor azonban kihirdették a hölgyválaszt, ráadásul egy lassú számra, Kati elém állt, és megkérdezte:
– Szabad?
Bólintottam. Először a derekát fogtam meg, mint a fiú a lánynak, ő pedig a nyakamat, mint a lány a fiúnak, de aztán rájöttünk a helyzet paradox voltára, hogy pont ellenkezőleg vagyunk öltözve, és kézpozicíót cseréltünk. A következő gyors számnál is táncolva maradtunk, majd amikor egy még gyorsabb jött, abba akartam hagyni. Nem bírom én ezt magassarkúban. Kati azonban rábeszélt, hogy vegyem le a cipőmet, és folytassam mezítláb, csak harisnyában. Így is történt, és én teljesen belevettem magam a táncba, gondosan ügyelve azonban arra, hogy úgy mozogjak, ahogyan azt a lányoktól láttam. Szólt a zene, villóztak a színes fények…, és akkor lekértek.
– Kata, elrabolnám a táncpartneredet!
Egy évvel idősebb, tizenkettedikes fiú volt a lekérő, bizonyos Jorgi becenevű, fókának öltözve. Látásból ismertük, ő is minket, Katit biztosan, engem talán, de biztos, hogy nem ismert fel. Arra gondolhatott, minek táncoljon két lány együtt. Éreztem, hogy itt nagy félreértés van, de gondoltam abból nem lesz baj, hogy ugrabugrálunk egymással szemben.
Amikor hirtelen lassúra váltott a zene, ő ellentmondást nem tűrően hozzám lépett, és átkarolta a derekamat. Akkor kellett volna szólnom, de elmulasztottam a pillanatot. Aztán meg már nem mertem szólni. Átkaroltam a nyakát, és lassúzni kezdtünk. Erőltette, hogy közelebb bújjon hozzám, kénytelen voltam engedni, és álarcom az arcához, állam a vállához ért, miközben ő a derekamról az egyik kezét a fenekemre csúsztatta. Torkomban dobogott a szívem, kivert a víz.
– Hogy hívnak? – kérdezte.
Uramatyám, itt a vég. Ha megszólalok, a hangomról kiderül, hogy fiú vagyok.
– Bocs, udvariatlan voltam – szólalt meg újra. – Először nekem kell bemutatkoznom, ne haragudj. Jorgi vagyok, legalábbis mindenki így ismer. Te is megmondod a keresztnevedet vagy a becenevedet? Ennyi is elég nekem.
Majdnem összeestem az izgalomtól. Megmondanám én a teljes nevemet is, de abból most már botrány lesz.
– Edina – suttogtam vékonyan, kissé megemelve az utolsó szótagot, remélve, hogy a fiú- és a lány-suttogás nem különböztethető meg egymástól.
– Ide jársz? – faggatózott tovább, közben megsimogatva a fenekem.
– Ühüm – suttogtam bólintva, remélve, hogy ezzel beéri.
– Találkozunk majd? – kérdezte, ebben a pillanatban vége lett a számnak. Ő megpuszilt a fülem alatt, és kiengedett a karjaiból. Én köszönetképpen bólintottam egyet felé, és elspuriztam arra, ahol a magassarkúmat hagytam. Kígyóként siklottam a tömegben. Hátranéztem. Nem követett.
Beleugrottam a cipőmbe, és akkor mellettem termett Kati.
– Megúsztad? – vigyorgott dévajul.
– Meg. De hazamegyek. Ennyi volt nekem.
– Várj! Most hirdetik ki a jelmezversenyt!
Maradtam. Felkapcsolták a villanyt, és nagy ovációk közepette kihirdették a helyezetteket, külön a fiúk, és külön a lányok kategóriájában. Azt hittem vége van, de az igazgató néni így folytatta:
– Az idén nyitottunk egy külön kategóriát azoknak, akiket nem tudtunk sem a fiúk, sem a lányok kategóriájában díjazni.
Kezdtem rosszat sejteni. Az első díjat a balerinának öltözött Szuperdagi kapta. A másodikat egy rusnya banyának öltözött kilencedikes fiú. A harmadikat pedig én.
Úgy támolyogtam ki, mint egy alvajáró. Ráadásul az igazgatónő felszólítására az álarcomat is le kellett vennem, de mivel a nevem már elhangzott, ez végül is mindegy volt már. Mikor kezemben az oklevéllel és a doboz Raffaellóval támolyogtam visszafelé, a tömegből egy fóka szólt rám:
– Te fiú vagy, baszki? Pedig azt hittem…, ilyen csajt…!
Jorgi volt. Nem néztem rá, de megismertem a hangját. Elszaladtam.
Az osztályteremben találkoztam Katival. Beszélgettünk. Még csak nyolc óra múlt. Nem akartam hazamenni, mert kilencre vártam anyukámat, és biztosabbnak éreztem megvárni, mint végigmenni az utcákon ebben az öltözetben. Végül is nekem elég volt, ha nem vagyok lenn a tornateremben.
Így aztán kibekkeltük az időt kilencig, aztán hiába vártuk a suli előtt anyut, nem jött. Elindultunk gyalog, feltettem Katit a buszára, majd egyedül sétáltam haza. Sikerült elkerülnöm az ismerősöket, és amikor beléptem a lakásba, anyut a TV előtt találtam.
– Már ennyi az idő? Vagy eljöttél előbb? – kérdezte.
– Már ennyi – feleltem.
Mikor aztán a cipőmtől és a kabátomtól megszabadulva lehuppantam mellé a díványra, a combomra tette a kezét és rám kacsintott:
– És mi volt, kicsi lány?
– Kis híján bepasiztam – feleltem, de ennél többet ismételt faggatózásra sem voltam hajlandó elárulni.